Szijjártó Péter: A vakcinák jelentik az egyedüli megoldást a világjárvánnyal szemben

A vakcinák jelentik az egyedüli megoldást és tudják megvédeni az emberiséget a világjárvánnyal szemben – jelentette ki felszólalásában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 76. ülésszakának általános vitáján New Yorkban.

Forrás: MTI2021. 09. 24. 8:13
SZIJJÁRTÓ Péter
New York, 2021. szeptember 24. Szijjrt Pter klgazdasgi s klgyminiszter felszlal az ENSZ-kzgyls 76. lsszakn a vilgszervezet New York-i szkhzban 2021. szeptember 23-n. MTI/EPA/AP/Pool/Mary Altaffer Fotó: Mary Altaffer
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárca péntek hajnali közleménye szerint a külügyminiszter felszólalásában hangsúlyozta, a koronavírus az egész bolygót megtámadta, beleértve annak valamennyi nemzetét és lakosát, így együtt is kell felvenni a harcot a világjárvánnyal szemben. Mint mondta, az egyetlen választ a vakcinák és így az immunizáció jelenti, így a sikeres védekezés elsősorban kapacitás kérdése. A világ teljes lakosságának beoltására képesnek kell lennie a nemzetközi közösségnek, amihez biztosítani kell, hogy a vakcinákat minél több helyen gyártsák.

Nem szabad ideológiai vagy politikai kérdésként kezelni a különböző vakcinákat, hiszen azok az életmentés eszközei. A nemzetközi, regionális és nemzeti hatóságoknak szakmai, tényeken alapuló eljárást kell folytatniuk az engedélyezések terén, kizárva minden egyéb szempontot.

Szijjártó Péter emellett hangsúlyozta, hogy a pandémia nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági krízist is eredményezett, ezáltal az elmúlt másfél évben 42 százalékkal csökkent globálisan a közvetlen tőkeberuházások értéke, a világkereskedelmi forgalom pedig 5,3 százalékkal. Ennek kapcsán pedig fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az államok előtt álló legfontosabb feladat a meglévő munkahelyek megőrzése és újak létrehozása.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az ENSZ-közgyűlés 76. ülésszakán a világszervezet New York-i székházában
Fotó: MTI/AP/Pool/Mary Altaffer

Felszólalásában aláhúzta, hogy 

a családokra kiemelt figyelmet kell fordítani, ahogy ezt a magyar kormány is teszi, mivel a szülők kettős terhet viselnek.

Egyrészt dolgozniuk kell, másrészt az óvodák és iskolák bezárása miatt gondoskodniuk kell a gyerekekről napközben is.

A világjárvány egy másik fontos következménye, hogy az élet egy jelentős része a virtuális térbe szorult vissza, így rengeteg tapasztalatlan felhasználó lépett fel az internetre, akik könnyű prédát jelentenek a kiberbűnözők számára – közölte a külügyminiszter. Majd hozzátette, a gazdasági bűnözők mellett a szélsőséges ideológiáktól és a szexuális propagandától is meg kell óvni a kiskorúakat. Ehhez pedig szerinte globális szintű szabályozásra lenne szükség.

Szijjártó Péter ezt követően az újabb tömeges migrációs hullámok veszélyéről beszélt. Kijelentette, hogy 

a járvány és a migráció ördögi kört alkothat, mivel minél több helyen jelenik meg a fertőzés, annál több ember indul meg,

s minél többen indulnak meg, annál nagyobb a vírus további terjedésének veszélye. Így a migráció napjainkban már nemcsak kulturális és biztonsági, hanem egészségügyi kockázatokat is hordoz magában – hangsúlyozta a miniszter a közlemény szerint.

A nemzetközi közösség afganisztáni „kudarcával” kapcsolatban arról számolt be, hogy most a károk mérséklésére kell összpontosítani, és 

meg kell akadályozni, hogy a dél-ázsiai ország ismét a terrorszervezetek menedékhelyévé, illetve illegális bevándorlási áradatok kiindulópontjává váljon. 

Ez ugyanis szavai szerint közvetlen biztonsági fenyegetést jelentene a régióra és Európára nézve is.

Kiemelte, hogy egyes európai uniós vezetők hasonló hibákat követnek el, mint 2015-ben, felelőtlen nyilatkozatokat tesznek, hazájuk elhagyására buzdítják az afgánokat, noha látható, hogy a korábban érkezők társadalmi integrációja is megbukott. Eközben nincsenek tekintettel a térségbeli országokra, amelyek szerint az afganisztáni kihívásokat Afganisztánban kell megoldani.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy

Magyarország már eleget tett erkölcsi kötelességének, evakuálta mindazokat, akik korábban a magyar kontingensnek segítettek, másokat viszont nem fog befogadni Afganisztánból.

A kormány a korábbiakhoz hasonlóan most is el fogja utasítani az esetleges kötelező befogadási kvótákat.

A segítséget kell odavinni, ahol arra szükség van, megfelelő körülményeket kell teremteni, és nem az ott élőket kell otthonuk elhagyására bátorítani.

Magyarország például a Hungary Helps program keretében eddig mintegy 250 ezer keresztény hazatérését vagy helyben maradását tette lehetővé Afrikában és a Közel-Keleten – mondta.

A külügyminiszter végezetül kijelentette, hogy a koronavírus-járvány a sok nehézség mellett elhozta a jobb együttműködés reményét is a világnak, ehhez azonban pragmatikusabb, tiszteleten alapuló kapcsolatra van szükség Kelet és Nyugat között.

Borítókép: MTI/EPA/AP/Pool/Mary Altaffer

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.