A BBC és Németország az antiszemiták tízes szégyenlistáján

A Nyugat által rendszeresen antiszemitizmussal vádolt Magyarország nem szerepel a jelentésben.

Magyar Nemzet
2021. 12. 29. 11:53
null
Pészah a plexifal mögött. Ultraortodox zsidó hívõk fejüket imasállal letakarva imádkoznak a Siratófalnál, Jeruzsálem óvárosában 2021. március 29-én, a zsidó húsvét (pészah) nyolcnapos ünnepének harmadik napján. Fotó: Abir Szultan Forrás: MTI/EPA/
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Antiszemitának titulálta a BBC brit közmédiát a világ egyik legismertebb zsidó szervezete. Az 1977-ben alapított amerikai Simon Wiesenthal Központ (SWC) kedden tette közzé az idei adatok alapján összeállított, globális antiszemitizmus top tízes listáját, amelyen Irán és a Hamász palesztin szélsőséges szervezet után harmadikként a BBC és az Egyesült Királyság szerepel. Marvin Hier rabbi, a szervezet alapítója elmondta, az emberek meglepőnek tarthatják, hogy a BBC is bekerült a felsorolásba, a döntést azonban hónapokig tartó intenzív vita után hozták meg.

– Az emberek azt feltételezhetik, hogy csak neonáci csoportokat veszünk fel a listára, de a BBC is köztük van, hiszen amikor egy globálisan elismert szervezet tudósításaiban az antiszemitizmus is helyet kap, az még veszélyesebb

– magyarázta a rabbi.

Hangsúlyozta, az emberek bíznak a BBC-ben, amelynek híreit és jelentéseit világszerte mindenütt olvassák, azonban több eseményről terjesztettek álhíreket. Marvin Hier megemlítette, nemrégiben számos videófelvétel járta be a közösségi oldalakat, amelyeken az látszik, hogy egy zsidókkal teli buszt egy csapat férfi leköpköd Londonban az Oxford Street-en. A hanukát ünneplő zsidókat akkor is inzultálták, amikor már leszálltak a járműről.

A közzétett videókon egy zsidó férfi hangja hallatszik, aki héberül kiált segítségért, az esetről azonban a BBC már úgy számolt be, muszlimellenes szidalmazás történt.

A rabbi egy másik esetről is beszélt, ekkor a műsorszolgáltató egyik producere, Alaa Daraghme töltött fel Twitter-oldalára egy Jeruzsálemben készített videót, amelyhez azt írta, „egy izraeli telepes palesztin férfiak közé hajtott az Oroszlános kapu közelében”. Marvin Hier azonban elmondta, valójában az történt, hogy a zsidó sofőrt palesztinok támadták meg, ezt követően vesztette el az irányítást személyautója felett.

Az SWC összeállítása továbbá megemlíti a brit közmédia egykori palesztin származású riporterének antiszemita nyilatkozatait:

– Hitlernek igaza volt

– idézte a szervezet Tala Halawa egy 2014-es Twitter bejegyzését, amelyet Izrael és a Gázai övezet közötti akkori rakétaháború idején tett közzé.

Noha a palesztin riporter elismerte, sértő volt a bejegyzése és arra hivatkozott, a pillanat hevében fejezte ki gondolatait, az SWC összeállításában rámutatott: Halawa korábban annak is hangot adott, hogy az Izraelt az Egyesült Államokba kellene költöztetni, szerinte „Jeruzsálem palesztin város”. „A cionisták nem tudnak betelni a vérünkkel” – idézte a dokumentum a BBC munkatársának egy másik botrányos nyilatkozatát. A szervezet továbbá azért is bírálta a vállalatot, mert gyakran telepeseknek nevezi az izraelieket. A BBC szóvivője kedd este a hírre reagálva elmondta,

visszataszítónak tartják az antiszemitizmust, valamint arra törekszenek, hogy pontos és pártatlan tudósítással szolgáljanak az olvasóknak.

A Simon Wiesenthal Központ jelentésében azt is tudatta: az Egyesült Királyságban 1308 antiszemita incidenst jegyeztek fel 2021 első félévében, ami 49 százalékos növekedés egy év alatt.

A zsidó szervezet listájának első helyére a „holokauszttagadó, terrorizmust támogató” Irán került, második helyre pedig a Hamászt tették. Ötödik helyen az Izrael-ellenes Jewish Voice for Peace amerikai baloldali, civil szervezet szerepel, amelyet számos zsidó csoport nemcsak antiszemitának, hanem árulónak is nevezett. Hatodikként a különböző közösségimédia-óriásokat – Telegram, TikTok és Facebook – nevezték meg, amelyek helyt adnak a gyűlöletkeltésnek és annak terjedésének.

A listára hetedik helyezettként Németország is felkerült.

– Naponta legalább három antiszemita támadás történik Berlinben – idézte az SWC Sigmount Königsberg, a berlini zsidó közösség vezetőjének szavait. A jelentés szerint Németország képtelen megfékezni a szélsőjobboldal, az iszlamista csoportok és az Izraelt kritizáló baloldal antiszemita támadásait. A német kormány júniusi beszámolója szerint 2020-ban 2275 antiszemita incidens történt, amelyek közül 55 esetben fizikai erőszakot is alkalmaztak a támadók.

A zsidóellenesség Nagy-Britanniához hasonlóan a német közmédiában, egészen pontosan a Magyarországot gyakran antiszemitizmussal vádoló Deutsche Wellében is jelen van.

A külföldre sugárzó műsorszolgáltató arab nyelvű csatornájának újságírói a holokausztot bagatellizáló kijelentéseket tettek.

Az SWC tízes listáján az Unilever is helyet kapott, ugyanis a brit–holland multinacionális vállalat tulajdonában van a Ben & Jerry’s fagylaltgyártó cég, amely korábban Izrael-ellenes kampányokat indított.

Borítókép: ultraortodox zsidó hívők imádkoznak a Siratófalnál Jeruzsálem óvárosában 2021. március 29-én (Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.