A Romániában születettek több mint 18 százaléka külföldön élt 2020-ban

Leginkább Olaszországban és Németországban próbálnak szerencsét.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 12. 07. 18:10
null
ROMANIA-SOCIETY-EXTREMISM-EDUCATION-RELIGION-MINORITIES-LGBT Fotó: DANIEL MIHAILESCU
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Erdélystat.ro statisztikai portál által szerdán közzétett elemzés szerint a Romániában születettek több mint 18 százaléka élt külföldön 2020-ban. A portál a Romániában és más országokban elérhető hivatalos statisztikai adatokat összevetve vizsgálta a Romániát érintő nemzetközi be- és kivándorlási folyamatok tízéves alakulását 2012 és 2021 között, ám a hiányos 2021-es adatok miatt bizonyos megállapításokat a 2020-as évre fogalmazott meg. 

A statisztikai adatok alapján 22,6 millióra becsülte azoknak a számát, akik Romániában születtek és éltek 2020-ban. E populációnak legkevesebb 18 százaléka, a 20–59 év közötti munkaképes korosztálynak pedig közel negyedrésze élt külföldön 2020-ban.

Az elemzés során megfigyelt 25 országban 2020-ban összesen mintegy négymillió olyan polgár élt életvitelszerűen, aki Romániában született. 

A Romániából kivándoroltak öt legkedveltebb célországa Olaszország (979 ezer fő), Németország (813 ezer fő), Spanyolország (579 ezer fő), az Egyesült Királyság (427 ezer fő), illetve Magyarország (210 ezer fő).

A célországok statisztikai nyilvántartásai alapján 2012 és 2020 között a romániai származású migránsállomány több mint 835 ezer fővel gyarapodott, ami 27 százalékos növekedést jelent. A romániai Országos Statisztikai Intézet 19,2 millió főre becsülte 2021. január 1-jére az ország rezidens népességét. Ebből 18,5 millió volt belföldi és mintegy 700 ezer fő volt külföldi születésű. A román állampolgársággal nem rendelkezők száma csupán 145 ezer. A külföldi születésű népesség mintegy 40 százaléka azonban a romániai migráció célországainak tekinthető államokban született. Vélhetően a külföldre távozott román munkavállalók gyermekeiről van szó, akiket Romániában is anyakönyveztek.

Az Erdélystat elemzése szerint a külföldön született romániai rezidenseknek csak 11,7 százalékát teszik ki az EU-n kívüli bevándorlók, akik munkavállalás céljával érkeztek Romániába. A 2020-as megoszlások szerint Románia külföldi származású lakónépességének 41,7 százaléka (302 ezer fő) született a Moldovai Köztársaságban, ezt követi Olaszország (10 százalék), Spanyolország (8,3 százalék), majd Ukrajna (6,6 százalék).

Az Erdélystat elemzése arra is kísérletet tett, hogy az elérhető statisztikai adatok alapján körvonalazza Románia népmozgalmi egyenlegét. Számításaik szerint az ország lakossága 2012–2022 között a be- és kivándorlás következtében legkevesebb 400 ezer fővel, a születések és elhalálozások miatti természetes fogyásból fakadóan pedig további 700 ezer fővel apadt, ami összegezve hozzávetőlegesen 1,1 milliós népességfogyást jelent. Az Erdélystat elemzői szerint az idei népszámlálásnak nagy eséllyel egy 19 millióhoz közel eső romániai lakosságszámot kell kimutatnia.

 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Daniel Mihailescu/AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.