Oszman Szaleh: Washington felelős az ukrajnai háborúért

Az afrikai ország egyike azon államoknak, melyek nem ítélték el az ENSZ-ben Moszkva invázióját.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 01. 27. 12:50
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az eritreai külügyminiszter az Egyesült Államok politikáját tette felelőssé az ukrajnai háború kirobbanásáért Szergej Lavrov orosz külügyminiszter eritreai látogatásán − közölték hivatalosan a fővárosban, Aszmarában.

Oszman Szaleh csütörtökön azt mondta, az ukrajnai háború kirobbanásához az Egyesült Államoknak a hegemóniára és féken tartásra irányuló, hosszú évtizedeken át folytatott nemtörődöm politikája vezetett. 

Úgy vélte, Ukrajna egyben ürügye és áldozata is ennek az amerikai politikának.

Eritrea az egyike azon néhány afrikai országnak, amely az Ukrajna ellen tavaly február végén indított orosz inváziót elítélő ENSZ-határozat ellen szavazott.

Az eritreai tájékoztatási miniszter csütörtök este közölte, hogy Szergej Lavrov megbeszélést folytatott Iszajasz Afeverki államfővel is, tanácskozásuk középpontjában az ukrajnai háború dinamikájának megvitatása állt. A tájékoztatás szerint a megbeszélések kiterjedtek a kétoldalú kapcsolatok erősítésére is az energetika, a bányászat, az információs technológia, az oktatás és az egészségügy területén.  

Lavrov az egyhetes afrikai körútját a Dél-afrikai Köztársaságban kezdte. Pretoriában hétfőn a dél-afrikai külügyminiszter Oroszország barátjának nevezte országát, és azt mondta, a februárban esedékes dél-afrikai–orosz–kínai tengeri hadgyakorlat tovább erősítheti a három ország között fennálló baráti kapcsolatokat. Az afrikai vizit utolsó állomása volt Eritrea.

Lavrov látogatásaival egy időben magas rangú amerikai politikusok szintén feltűntek különböző afrikai országokban, hogy erősítsék az Egyesült Államok kapcsolatait a kontinensen.

Borítókép: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter (balra) Oszman Szaleh eritreai tárcavezetővel (Fotó: Reuters)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.