Több mint kétezer embert vettek őrizetbe Indiában a gyermekházasságok elleni razziákon

Több mint kétezer embert vettek őrizetbe pénteken Észak-Indiában illegális gyermekházasságok elleni razziákon – közölte a rendőrség.

Magyar Nemzet
2023. 02. 03. 21:52
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ENSZ adatai szerint Indiában jelenleg több mint 220 millió kiskorú feleség él, de a gyermekházasságok száma jelentősen csökkent a század eleje óta az országban.

Asszám államban kéthetes razziasorozatba kezdtek a hatóságok az állam főminiszterének, Himanta Biszva Szarmának a felhívása nyomán, amelyben a közösség segítségét kérte a „káros gyakorlat” megszüntetéséhez.

 

Asszámban szinte minden nyolcadik nő a 18. életéve előtt esik teherbe, ami jelentősen növeli a gyermekek és az anyák halálozási rátáját 

 

– közölte a főminiszter.

G. P. Szingh, az állami rendőrség főigazgatója bejelentette, hogy 2044 embert vettek őrizetbe, közöttük ötvenkét pap és helyi vezető volt, akik lehetővé tették a gyermeklányok házasságkötését.

Szingh elmondta, hogy a lányokat már 12 éves korukban felnőtt férfiakhoz adják feleségül. A rendőrség 4074 olyan esetet tárt fel, amelyek vizsgálatot igényelnek.

 

Indiában 18 éves kortól engedélyezett a házasságkötés, de ma is több millió gyermeket kényszerítenek ennél fiatalabb korban házasságra, főként a szegény falvakban.

 

Az ilyen házasság következményei nagyon károsak lehetnek, mert a lányoknak abba kell hagyniuk a tanulást, hogy főzzenek és ellássák a háztartást a férjük mellett, és gyakran szenvednek a kamaszkori terhesség okozta egészségügyi problémáktól is.

2017-ben az indiai legfelsőbb bíróság megállapította, hogy a kiskorúval fenntartott nemi kapcsolat akkor is nemi erőszaknak minősül, ha a pár házas.

Borítókép: illusztráció (Fotó: Flickr)
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.