A bioterrorizmus korát is elhozhatja a koronavírus

A biológiai fegyverek, így a vírusok vagy baktériumok potenciális bevetésének veszélyére figyelmeztet az Európa Tanács a koronavírus utáni világban. Szakértők attól tartanak, a terroristák sem felejtik el a világjárvány legfőbb „tanulságait”.

2020. 05. 28. 12:06
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Világszerte egyre jelentősebb problémává válhat a bioterrorizmus a koronavírus-járvány utáni világban, az elmúlt hónapok ugyanis a nemzetközi terrorszervezetek számára is tanulsággal szolgáltak arról, hogyan lehet a biológiai fegyverek segítségével súlyos csapást mérni a társadalmakra – derült ki a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) szakértői által készített jelentésből. A kontinens országait tömörítő, 47 tagú szervezet biztonsági szakértőkre hivatkozva arra figyelmeztet: a vírusok vagy a baktériumok a terroristák rendkívül hatásos fegyvereivé válhatnak, az emberekre és a társadalmakra ható következményeik pedig a „hagyományos” terrorista módszereknél sokkal súlyosabbak lehetnek.

Összehangolt tervre van szükség

Míg az Európa Tanács tagállamainak a nukleáris területen végzett gyakorlatok tekintetében vannak tapasztalatai, a biológiai fegyverekről ez egyáltalán nem mondható el. A szervezet ezért amellett érvel: összehangolt stratégiára van szükség a bioterrorizmussal szembeni védekezés során is. Az ET megfogalmazott javaslata szerint ez azt jelenti, hogy a polgári biztonsági és az egészségügyi szereplőket is fel kell készíteni különböző típusú forgatókönyvekre annak érdekében, hogy hatékonyan végre lehessen hajtani egy a biológiai támadások leküzdésére irányuló összehangolt tervet. A válaszlépéseknek tartalmaznia kell a gyanús esetek felderítésére képes, közös megfigyelési rendszeren alapuló egészségügyi és jogi ellenőrzést is.

Könnyen okozhatnak társadalmi sokkot

A tanács szerint noha egyelőre nincs konkrét bizonyíték arra, hogy közvetlen fenyegetést jelentene a bioterrorizmus az ET tagállamaira, a nemzetközi együttműködésre akkor is szükség van a baj megelőzése érdekében.

A biológiai fegyverek jelentette veszély nem most került először terítékre a pandémia kezdete óta: áprilisban António Guterres ENSZ-főtitkár is beszélt arról, hogy a koronavírus-járvány növeli a bioterrorizmus veszélyét, a merénylőknek ugyanis célja lehet egy a koronavírus-járványhoz hasonló, az egész nemzetközi közösséget megrázó gazdasági és társadalmi sokk előidézése.

Kölnben már készült biobomba

A német Deutsche Welle portál emlékeztetett arra az esetre, amikor egy tunéziai migráns ricin előállítására készült és mérgező anyagú biobombát akart gyártani Kölnben. Akkor a hatóságok a férfi lakásában jelentős mennyiségű ricinusmagot találtak és eszközöket, amikkel a növénymagokból ki lehet vonni a biológiai fegyverek hagyományos hatóanyagaként számon tartott fehérjét. A portál megjegyzi: a tunéziai férfit a helyi bíróság idén márciusban 10 év börtönbüntetésre ítélte.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.