A BLM térdre kényszerítené a skót rögbiválogatottat

Heves kritikák érték a skót rögbiválogatottat, amiért a játékosok többsége nem térdelt le a legutóbbi mérkőzésük elején. Világszerte elterjedt a gyakorlat, hogy a sporteseményeken a résztvevők térdre ereszkedve fejezik ki szolidaritásukat a Black Lives Matter (A fekete életek számítanak) mozgalommal. Lassan kötelezővé tennék az önkéntes megnyilvánulást.

Dobay Gergely
2021. 02. 10. 11:15
null
A térdre ereszkedés lett a tiltakozás jelképe Fotó: Reuters
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy a felháborodás a skót rögbiválogatott szombati meccse után. A skótokat hazai pályán fogadta az angol válogatott a Hat Nemzet bajnokságban. A mérkőzés a már megszokott módon térdeléssel kezdődött volna, ám a skót válogatott tagjai négy játékost leszámítva állva maradtak. Az angol csapatból is többen úgy gondolták, hogy nem alkalmazzák a „rasszizmus elleni küzdelem“ ilyen formáját. A pályán lévő negyvenhat játékosból végül csupán tizenhatan térdeltek le. A mérkőzést hiába nyerte meg Skócia, győzelmükre árnyékot vetett, hogy már rögtön

a meccs után magyarázkodniuk kellett.

Számos kritika érte a válogatottat, amiért ilyen kevés játékosuk támogatta a rasszizmus elleni küzdelmet a mérkőzés elején. „Teljes mértékben kiállunk a rasszizmus és a kirekesztés ellen a sportágunkban” – reagált az őket ért vádakra Gregor Townsend, a skót válogatott edzője, aki ráhagyta játékosaira, hogy részt akarnak-e venni az ilyen véleménynyilvánításban. A skót játékosok mellett az angol válogatott tagjai közül is többen állva maradtak. Köztük volt a tongai felmenőkkel rendelkező Billy Vunipola is. A színes bőrű játékos az angol válogatott novemberi meccsén is állva maradt.

Elmondása szerint keresztény hite erősebb, mint a bőrszíne, így nem támogathat olyan mozgalmat, amelynek tagjai templomokat és Bibliákat gyújtanak fel.

Billy Vunipola tongai származású
Fotó: Twitter

Nem a skót rögbisek az egyedüli sportolók, akiket az utóbbi hónapokban támadás ért, amiért nem hajlandók „önként“ részt venni a BLM-mozgalmat támogató térdelésben. Például az Amerikai Egyesült Államok női labdarúgó-válogatottjának négy játékosa is heves bírálatokat kapott. A női focisták januárban maradtak állva a himnusz alatt a Kolumbiával játszott barátságos mérkőzés elején.

Bár a válogatott „Black Lives Matter” feliratú melegítőfelsőt viselt, a térdelés kihagyását durva rasszizmusként értékelte a szurkolók egy része. Carli Lloydnak, a válogatott frissen visszatért játékosának a meccs utáni sajtótájékoztatón kellett magyarázkodnia állva maradásáért. „Egy kis időre kivontam magam a futball környezetéből” – védekezett, hozzátéve, hogy attól függetlenül támogatják egymást a játékosok, hogy ki térdel és ki nem.

„Mindenkinek joga van úgy cselekedni, ahogy érzi”

– nyilatkozta Kimi Raikönnen Formula–1-es pilóta tavaly nyáron, miután több pilótával együtt nem volt hajlandó letérdelni az Osztrák Nagydíj rajtja előtt. Az eset után egységesebb kiállást sürgetett a versenyzők részéről a Black Lives Matter mozgalom mellett. A brit pilóta nagy szerepet játszott abban, hogy a térdelés elterjedjen, sőt lassan kötelező elemmé váljon a sportvilágban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.