A brexit és a magyarok: ketyeg az óra

Miközben britek milliói már számolják a napokat, hogy az utazási korlátozások – május 17-re ígért – enyhítése után végre külföldre utazhassanak, vészesen közeledik egy másik határidő is, amely azokat érinti, akik maradni szeretnének. Azok az uniós állampolgárok, akik a brexit után is a szigetországban kívánnak élni és dolgozni, legkésőbb június 30-ig nyújthatják be a letelepedés iránti kérelmüket. Kátai-Nagy Krisztina manchesteri főkonzul szerint úgy tűnik, hogy ez a határidő „kőbe vésett”, így ezt követően már nem lesz mód kihasználni az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti kilépési megállapodásban biztosított lehetőséget.

2021. 05. 07. 6:05
null
Október elsejétől csak útlevéllel utazhatunk Nagy-Britanniába, Fotó: AFP Forrás: Monty Rakusen
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közelgő határidő volt az apropója annak az online fórumnak, amelyet Magyarország londoni nagykövetsége szervezett – maradóknak és hazatérőknek egyaránt. A brexit és a magyarok című rendezvényen Kumin Ferenc nagykövet elmondta, hogy eddig mintegy száznegyvenezer magyar állampolgár adta be a letelepedési kérelmet, de valószínűleg ennél többen akarnak majd maradni, őket viszont sürgeti a közelgő határidő. Különösen akkor, ha magyar személyazonosító okmányuk lejárt, mert a kérelem beadása előtt ezt meg kell hosszabbítani, amiben a konzulátus segítséget tud nyújtani, de ez is időbe kerül.

Azoknak pedig, akik a brexit után terveznek munkát vállalni vagy letelepedni az Egyesült Királyságban, új szabályozásra kell számítaniuk. Ahogy a diplomata fogalmazott: „a fő szabály az, hogy minden sokkal nehezebbé válik”. A részletekbe a brit bevándorlási szakjogász avatta be a fórum résztvevőit. Mint mondta, január elsejével az Egyesült Királyság irányába megszűnt a szabad munkaerő-áramlás, így bár turistaforgalomban továbbra is vízum nélkül lehet beutazni, az itt-tartózkodás ideje nem haladhatja meg a hat hónapot, és ezalatt munkát sem lehet vállalni. Ha valaki turistaként állásajánlatot kap, előbb el kell hagynia a szigetországot, majd hazájából kérelmezheti a munkavállalásra is jogosító vízumot, amihez legtöbbször az angolnyelv-tudást is igazolni kell.

A magyar turistáknak szintén fontos információ, hogy október 1-jétől csak érvényes útlevéllel léphetnek be az Egyesült Királyságba, ettől kezdve a személyi igazolvány beutazásra nem használható.

Október elsejétől csak útlevéllel utazhatunk Nagy-Britanniába
Fotó: AFP/Monty Rakusen

És bár valóban szigorodnak a szabályok, azok, akik 2020. december 31. – vagyis a brexit utáni átmeneti időszak lejárta – előtt életvitelszerűen az Egyesült Királyságban éltek, továbbra is maradhatnak, feltéve, ha ezt aktívan kérelmezik – ezekre a kérelmekre vonatkozik a június 30-i beadási határidő. Aki már legalább öt éve a szigetországban él, teljes jogú letelepedett státusért folyamodhat, aki ennél rövidebb ideje tartózkodik itt, előzetes letelepedési engedélyt kérhet – ez utóbbi öt év után lejár, amikor is újabb, de ekkor már teljes jogú letelepedett státus iránti kérelmet kell beadni. A szabályozás érdekes eleme, hogy a teljes jogú letelepedett státussal rendelkező szülő Egyesült Királyságban született gyermeke automatikusan brit állampolgár (is) lesz. Mivel az Egyesült Királyságban nincs személyi igazolvány, a letelepedett státus igazolására sem adnak ki hivatalos dokumentumot: azokban a helyzetekben, amikor erre szükség van – például munkavállalás esetén –, online ellenőrzik majd az illető státusát. A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy a teljes jogú letelepedett státus öt év folyamatos távollét esetén megszűnik, és bűncselekmény elkövetése esetén is visszavonható.

A fórum szervezői azokra is gondoltak, akik akár a brexit, akár bármilyen más okból a hazaköltözés mellett döntöttek. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Pénzügyminisztérium nyugdíj- és egészségbiztosítási, adójogi, illetve vámügyi szakértői válaszoltak a fórumon feltett kérdésekre. Ezeken a területeken egyébként kevesebb változást hozott a brexit, a legnagyobb különbség talán az, hogy vámhatár létesült az Egyesült Királyság és az Európai Unió, s benne Magyarország között. A hazatelepülőknek azonban jó hír, hogy ha egy évnél tovább éltek a szigetországban, személyes vagyontárgyaikat – többek között az autójukat is – vámmentesen hozhatják haza.

Szintén a hazatelepülőknek kedvez az a jogszabály, miszerint a csok igénybevételére jogosultak esetében az előírt társadalombiztosítási időszakba a brit biztosítást is beszámítják.

Fontos információ az is, hogy a brit egészségbiztosítás a brexit után is jogosít magyarországi sürgősségi ellátásra, ami azonban nem egyenlő a teljes körű ellátással, de ez a kilépés előtt sem volt másként. Az a szabály sem változott, hogy egy polgár egyszerre csak egy állam egészségbiztosítási rendszerében lehet biztosított.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.