A cseh idősotthonoknak házon belül kell kezelnie az eseteket

A cseh egészségügyi tárca pénteken elrendelte, hogy az idősotthonokban a rendelkezésre álló ágykapacitás tíz százalékát el kell különíteni és fel kell készíteni az esetleges koronavírusos esetek kezelésére.

Forrás: MTI2020. 03. 27. 21:50
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Úgy véljük, jobb lesz, ha az esetleges fertőzöttek saját otthonukban maradnak, mintha kórházba szállítanánk őket” – indokolta a döntést Adam Vojtech egészségügyi miniszter. Ugyanakkor elrendelte, hogy az otthonokban szüntessék meg a közös étkezéseket és rendezvényeket.

Andrej Babis miniszterelnök valószínűnek nevezte, hogy meg kell majd hosszabbítani a március 12-én bevezetett 30 napos szükségállapotot.

„Úgy vélem, hogy ez elkerülhetetlen” – mondta a köztelevíziónak a kormányülés után. Hangsúlyozta: a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az élet minél hamarabb visszatérhessen a természetes medrébe.

„Hogy erre mikor kerülhet sor, azt most megmondani nem tudom” – tette hozzá Babis.

A kormány péntektől kezdve az eddig bezárt szállodáknak és panzióknak engedélyezte, hogy elszállásoljanak olyan embereket, akiknek erre a munkájuk miatt szükségük van. Ez a rendelkezés a külföldi állampolgárokra is vonatkozik.

Csehországban péntek este 2279 koronavírussal fertőzött személyt tartottak nyilván, 217-tel többet, mint reggel – közölte az egészségügyi tárca a honlapján. A cseh közszolgálati hírtelevízió szerint 10-ről 11-re emelkedett a fertőzésből kigyógyultak száma.

Andrij Demcsenko, az ukrán határőrszolgálat szóvivője bejelentette, hogy amíg a kormány másképp nem rendelkezik, továbbra is beengedik a határon a gyalogosan vagy saját járművel hazatérő ukrán állampolgárokat az országba.

Volodimir Zelenszkij elnök előző nap közölte, hogy pénteken a „nap végéig” lezárják Ukrajna határait az ukrán állampolgárok előtt is a koronavírus-járvány terjedése elleni védekezés érdekében. Ukrán sajtókommentárok szerint ez azt jelenti, hogy a későbbiekben a kihirdetett országos veszélyhelyzet időtartamáig, azaz, április 24-ig légi és vasúti közlekedési eszközökön, valamint buszokon nem léphetnek be utazók az országba, sem külföldiek, sem ukránok.

Közben péntek este elindult egy vonat Kijevből Moszkvába mintegy 700, zömében orosz állampolgárral – közölte az Ukajinszka Pravda. A szerelvény, amely Moszkvából mintegy 800 ukránt szállít majd haza, vasárnap érkezik vissza Kijevbe.

Ljudmila Denyiszova ukrán emberi jogi ombudsman pénteken a Facebookon arról számolt be, hogy a hozzá eljutott információk szerin a Donyec-medence szakadár ellenőrzés alatti részein jelenleg mintegy 800-an fordultak orvoshoz heveny légúti vírusos megbetegedéssel, és közülük 150-et ápolnak kórházban tüdőgyulladás gyanújával.

Szavai szerint a térségben a kórházakban továbbra sincsenek koronavírus-tesztek, ezért nem tudni, hányan fertőződtek meg az új típusú vírussal.

Gitanas Nauseda litván elnök felajánlotta országa segítségét pénteken a NATO litvániai zászlóaljának, amelynek soraiban eddig 24 katonánál mutattak ki koronavírus-fertőzést.

„Készek vagyunk a szövetség katonáinak minden szükséges segítséget megadni” – írta Facebook-oldalán a balti ország államfője, aki előzőleg videokonferencia útján tájékozódott a katonai alakulat járványügyi helyzetéről.

A litván hadsereg szerint a ruklai támaszponton állomásozó zászlóalj soraiban eddig 24 katona fertőződött meg, őket karanténba helyezték, a velük kapcsolatba került személyeket pedig szintén elkülönítették.

A zászlóalj szóvivője szerint a járványügyi helyzetre tekintettel egyelőre szünetel a kiképzés és a gyakorlatozás, mindemellett az alakulat továbbra is ellátja feladatát.

Litvániában a járvány február végi megjelenése óta legalább 345 fertőzöttet azonosítottak, öt ember belehalt a betegségbe. A vilniusi kormány veszélyhelyzetet hirdetett, és egyelőre április 13-áig lezárta az ország határait.

A NATO 2016 nyarán határozott arról, hogy csapaterősítést hajt végre Lengyelországban, Észtországban, Litvániában és Lettországban. Litvániában egy német vezetésű NATO-zászlóalj állomásozik.

A balti ország határos az Oroszországhoz tartozó, de attól területileg elkülönült Kalinyingrádi területtel, és a kelet-ukrajnai konfliktus nyomán aggódik saját biztonságáért. A többi keleti NATO-tagállam szintén fenyegetve érzi magát a Krím félsziget 2014-es orosz bekebelezése óta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.