A Facebook gyűlöletbeszéd miatt kitiltott több szélsőjobboldalinak ítélt publicistát

A Facebook vezetése gyűlöletbeszéd miatt véglegesen kitiltotta a közösségi portálról Louis Farrakhant, az Iszlám Nemzete nevű amerikai szervezet vezetőjét és több más, szélsőjobboldali publicistát – jelentette be a közösségi média csütörtökön San Franciscóban.

Forrás: MTI2019. 05. 02. 23:02
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tiltás a Facebook leányvállalatának, az Instagramnak a platformjára is érvényes. Az elsősorban zsidóellenes megnyilvánulásairól hírhedt Louis Farrakhan mellett kitiltották a közösségi platformokról Alex Jones és Milo Yiannopoulos szélsőjobboldali publicistákat is, akik a Facebook megítélése szerint összeesküvés-elméleteik miatt váltak méltatlanná arra, hogy publikálhassanak.

Alex Jones Infowars című portálját 2018 augusztusában már eltávolította a Facebook, de az Instagramról mostanáig nem.

Az óriásvállalat szóvivője közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta: „Ideológiai tartalmuktól függetlenül mindig betiltottuk azokat a személyeket és szervezeteket, akik és amelyek erőszakot és gyűlöletet hirdetnek vagy támogatnak. Széles körben vizsgáljuk e szabály potenciális megszegőit, és ez vezetett mai döntésünkhöz az említettek oldalainak eltávolításáról.”

Alex Jones internetes portálján „tisztogatásnak” minősítette a kitiltást. A Facebook korábban ígéretet tett arra, hogy erőteljesebben lép fel a platformjain megjelenő gyűlöletbeszéd ellen. Ennek megfelelően az idén márciusban a fehérek felsőbbrendűségét hirdető személyeket és szervezeteket tiltott ki.

Különböző emberi jogi szervezetek már két év óta – lényegében a virginiai Charlottesville városban történt összecsapások óta – arra ösztökélik a Facebook és más internetes platformok működtetőit, hogy erőteljesebben lépjenek fel a gyűlöletbeszéd ellen. Érvelésük szerint a Szilícium-völgynek, vagyis a nagy techcégeknek is állást kell foglalniuk az erőszakos és a rasszista hátterű konfliktusokban.

Jones és Yiannopoulos mellett a Facebook csütörtökön más, Amerikában ismert olyan szélsőjobboldali személyeket is kitiltott, mint Paul Joseph Watson, Paul Nehlen vagy Laura Loomer.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.