A félelem a terror szülőatyja

— Amíg nem jutunk el a kölcsönös tiszteletig, a másikban tisztelve az emberi méltóságot, addig mindig meg fogjuk feszíteni az izmainkat, mint a történelem során folyamatosan — mondta lapunknak adott interjújában Hasszán bin Talal herceg. A korábbi jordániai uralkodó öccse, a mostani király, II. Abdullah nagybátyja szerint Európa migrációs problémáit a Közel-Keleten érdemes elkezdeni kezelni.

A jordániai király nagybátyja szerint a regionális párbeszéd hiánya jelenti a problémát Fotó: Havran Zoltán

– Az ön nagyapját, Abdallah királyt úgy ölték meg, hogy a bátyja, Husszein herceg is jelen volt. A gyilkos attól tartott, hogy a király közeledni próbál Izraelhez. A herceg viszont később, királyként megtette ezt a lépést, nem törődve a traumával. Működik a terror?

– Érdemes ezt az esetet perspektívájában vizsgálni. A XIX. század végén askenázi zsidók érkeztek a Közel-Keletre, akik nem tudtak sokat erről a régióról, nem ismerték az arabokat, ellentétben a szefárd zsidókkal, akik ott éltek. Önöknek ott van Trianon, amely szétszabdalta az Osztrák–Magyar Monarchiát, nekünk ugyanez Versailles. Hájim Vejcman, Izrael alapítója és nagybátyám, Fajszal iraki király egyaránt elismerte, hogy fontos felismerni az etnikailag sokszínű államok ezen tulajdonságát. Akkoriban Palesztina nagyjából egyötödét adták a zsidók. Nem hinném, hogy Izrael megalapítói ne lettek volna tisztában azzal, milyen nehéz feladatra vállalkoznak. Az 1967-es háborúban arab szabadságharcosok küzdöttek; aki az egyik nép szemé­ben terrorista, az a másikéban szabadságharcos. Nagyapámat egy olyan megállapodás előtt ölték meg, amely Jeruzsálemről szólt, a zsidók és az arabok közötti megegyezésről. Olyan emberek ölték meg, akik a mérsékelteket akarták rávenni a radikális megoldások elfogadására. Bátyám személyes bátorsága kellett ahhoz, hogy békét akarjon. Az izrae­liek persze mindent megígértek, önkormányzatot, biztonságot. Minden rossz útra tévedt az ötvenes évek nacionalista fellendülésekor, a Nasszer-féle időszakban. Önöknek 1956 Budapestet jelenti, nekünk a szue­zi válságot. Ez vezetett a nukleáris Izraelhez. Az egyik megaláztatás a másik után jött, és ezek az emlékek egymásra rakódnak azoknak a lelkében, akik folyamatosan küzdenek a jogaikért. Ott van a zsidó szélsőségesek mozgalma, akik Izrael állam ügyében semmiféle kompromisszumra nem hajlandók. Említhetjük az iszlamistákat, akik ugyancsak nem hajlandók elfogadni Izrael állam létezését. A terrorhoz való fordulás fő oka a regionális párbeszéd teljes hiánya. Annyi félresikerült kísérlet után, amelyek megpróbálták a közel-keleti kérdést tárgyalásos úton rendezni, most az ameri­kaiak előállnak egy új javaslattal, az „évszázad döntésével”. A terrornak számos etnikai, kulturális, valamint bűnözői aspektusa van. A terror alapvetően a másiktól való félelemre adott válasz. Én is a másik lehetek, ön is. Amíg nem jutunk el a kölcsönös tiszteletig, a másikban tisztelve az emberi méltóságot, addig mindig meg fogjuk feszíteni az izmainkat, mint a történelem során folyamatosan. Teljesen új gondolkodásra van szükség.

– Mi, európai keresztények nem igazán tudjuk, hogyan élnek a Közel-Keleten. Ezzel egy időben a közel-keletiek se tudják, hogy élnek az emberek Európában. Van lehetőség a közeledésre?

– Meglep, hogy európai kereszténységről beszél, hiszen a kereszténység éppenséggel a Közel-Keleten született. Nem lehet emberi jogokról beszélni, ha az csak egy külön csoport tagjainak elérhető, míg másoknak, akik nem tartoznak a befolyási övezetedbe, ezek a jogai nincsenek meg. Amíg nem alakul ki a kíváncsiság a másik iránt, addig esélytelen, hogy megértsük egymást. Yunus Emre valamely művének lefordítása ­európai nyelvekre valószínűleg többet tesz a megértés érdekében, mint bármennyi hivatalos találkozó. Az embereknek szükségük van az emlékeztetőre, hogy mindannyian egyazon emberiség tagjai.

A jordániai király nagybátyja szerint a regionális párbeszéd hiánya jelenti a problémát
Fotó: Havran Zoltán

– Ez így elég indoklásul?

– Ez így nem. A természet gyűlöli a vákuumot, nem is tűri meg sokáig. A vákuum az irányítók és az irányítottak között van, a vezetők ugyanis sokszor hihetetlen távolságban vannak az emberektől. Ezért kell egy közös cél, főleg a fiataloknak. Egy párizsi találkozón arról beszéltünk, hogyan tudnánk a közösségi médiát toleránsabbá, jobban informálttá tenni. Legalább legyen valami alapvető információs szint. A vietnami háború után derült ki: az amerikaiak többsége nem tudta, hogy Vietnam Kína hagyományos ellenfele. Azt hitték, Kína szövetségesét támadják.

– A tolerancia nem azt jelenti, hogy az egyén elviseli a másik embert, a véleményét, az identitását? Elvezethet-e a tolerancia bármikor is a szeretethez?

– Egyetértek önnel, de emlékezzen rá, a boszniai háború idején az emberek szerették egymást, majd egy pillanat alatt kitört az erőszak, amikor a központi hatalom eltűnt. A libanoni keresztények és muszlimok kiválóan ismerték egymást, majd egy csapásra egymás ellen fordultak. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat, igen, ez a cél, hisz benne mindenki, mégse tudunk így élni. Hat éven át voltam a Vallások és a Béke Világkonferencia moderátora. Kelet-Timor­tól Sier­ra Leonéig jártuk a világot, és a tárgyalás nemes tevékenységére buzdítottunk mindenkit. Ezt sok esetben a helybé­liek nem értették.

– Hazájában, Jordániában nincs elég hely, nincs elég termőföld, nincs elég pénz, nincs elég víz, van viszont rengeteg menekült és migráns. Miként él Jordánia?

– Jordánia mindig nyitott kapukkal fogadott mindenkit. Elég csak az 1948-as háborút említeni, amikor a palesztin menekülteket nemcsak befogadtuk, de állampolgárságot is adtunk nekik. Az 1967-es háborút követően nyilvánvalóvá vált, hogy a palesztinok saját identitással bírnak, amit nem akarnak feladni. Ma nagyjából 52 különböző nemzetiség él Jordániában. Ha a szíriaiakról vagy az irakiakról beszélünk, sokan úgy gondolkodnak, Jordánia lesz számukra az ugródeszka. Európa migrációs problémái itt, a Közel-Keleten kezdődnek. Simon Peresz néhai izraeli miniszterelnökkel vetettük fel az európaiaknak a kilencvenes években egy pénzalap létrehozását, amely segítené a régiót Marokkótól Irakig. Vízre, élelmiszerre, lakhatásra, oktatásra, egészségügyre fordíthatnánk a pénzt vagy a szegényeket segíthetnénk belőle. Az európai nagyhatalmak nem voltak érdeklődőek, pedig ezzel elő lehetett volna segíteni, hogy ne induljanak meg Európa felé az emberek.