A felvidéki magyarság továbbra is számíthat a magyar kormányra + videó

A felvidéki magyarok is természetes haszonélvezői a nagyon jó magyar-szlovák kapcsolatoknak – mondta Szijjártó Péter.

Forrás: MTI2020. 10. 08. 14:11
null
Szijjártó Péter a biztonságpolitikai fórum mellett a felvidéki magyarság pártjának központjába is ellátogatott Pozsonyban Forrás: Facebook (képernyőfotó)
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A felvidéki magyarság továbbra is számíthat a magyar kormány támogatására és segítségére – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután csütörtökön Pozsonyban tárgyalt Forró Krisztiánnal, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnökével.

„Magyarország kormánya továbbra is azt vallja, hogy nem nekünk, Budapestről kell megmondani, hogy mi a jó a határon túli magyar közösségeknek. Sokkal célravezetőbb az, ha megkérdezzük tőlük, hogy milyen segítségre van szükségük. Az elmúlt tíz esztendőben ezt a nemzetpolitikai irányvonalat követtük, és hogyha végignézünk a határainkon túl, a szomszédos országok területén élő magyar nemzeti közösségek jelenlegi állapotán, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy ez a helyes politika”

– mondta a politikus.

Magyarország kapcsolata soha nem volt olyan jó Szlovákiával, mint jelenleg, aminek természetes haszonélvezői a felvidéki magyarok is.

„Azon leszünk, hogy a két ország kapcsolatait továbbra is legalább ezen a szinten tartsuk” – mondta Szijjártó Péter. Rámutatott arra, hogy sok tartalmi és szimbolikus siker is ünnepelhető, legutóbb ilyen volt a Monostori híd Komáromnál.

„Azt szeretnénk, hogyha a Felvidék is közös sikertörténet lenne, hiszen itt él a magyar közösség, amely életszínvonálának és körülményeinek javítása fontos célkitűzésünk akkor, amikor a felvidéki Gazdaságfejlesztési Program megindításáról, illetve folytatásáról döntünk”

– mondta a tárcavezető. Megerősítette, hogy Magyarország folytatja a programot a világjárvány közepette is, a határon túli közösségek támogatása ebben helyzetben is fontos célkitűzése és prioritása a kormánynak.

A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy a Felvidéki Gazdaságfejlesztési Program keretében a kormány eddig 3800 ottani vállalkozás pályázatát támogatta, 21 milliárd forintnyi költségvetési forrást küldött a Felvidékre, amiből 41 milliárd forintnyi beruházás jött létre. „Abban maradtunk a szlovák partnerekkel, hogy a gazdasági vegyesbizottság keretein belül folytatjuk a Felvidéki Gazdaságfejlesztési Programmal kapcsolatos koordinációt” – mondta a tárcavezető.

Magyarországnak az az érdeke, hogy a határ két oldalán élő közösségek minél könnyebben, gyorsabban és akadálytalanabbul jussanak el egymáshoz, és ez akkor is általános célkitűzés marad, ha most a világjárvány „utánpótlásának” elvágása érdekében korlátozó intézkedéseket kellett hozni a határokon.

Szijjártó Péter a biztonságpolitikai fórum mellett a felvidéki magyarság pártjának központjába is ellátogatott Pozsonyban
Fotó: Facebook (képernyőfotó)

Szijjártó Péter tárgyalt Pozsonyban Andrej Dolezal szlovák közlekedési miniszterrel is. Egyetértett abban, hogy 2023-ig befejezik hat új határátkelő építését. Emellett fontos, hogy a határ menti közösségek minél sűrűbb közösségi menetrendet tudjanak használni. Szjjártó Péter ezért javasolta Dolezalnak, hogy indítsák újra a vasúti személyszállítást Győr és Pozsony, Szob és Párkány, Komárom és Révkomárom között, valamit a Salgótarjáni vasútvonalon.

Dolezal nyitottságot mutatott erre.

Egyetértettek abban, hogy Budapestet Pozsonyon, illetve Csehországon keresztül Varsóval majdan összekötni hivatott gyorsvasút magyar-szlovák határátmenete Győr és Dunaszerdahely között legyen, és bővítsék ki közútival is.

A két ország nyugati végein történő autópályaösszeköttetés hamarosan kiegészül a keleti végeken is egy autópálya-összeköttetéssel: a következő év harmadik negyedévében befejeződnek az építkezési munkálatok a Miskolcot Kassával összekötő autópályaszakaszon.

„A szlovák kormánnyal folyamatosan konzultálunk a felvidéki magyarságot illető kérdésekről, a szlovák kormány hozzáállása konstruktív, a kölcsönös tiszteletre alapuló együttműködés lehetővé teszi, hogy számunkra is fontos kérdésekben előrelépjünk” – mondta Szijjártó Péter, és ezzel összefüggésben említette a kétnyelvű anyakönyvvezetés első lépéseinek a megtételét abban a 16 dél-szlovákiai járásban, ahol erre a magyarság száma miatt lehetőség és szükség van.

A magyar fél szeretne továbbmenni, például hogy a tömegközlekedési eszközökön a bemondás magyar nyelven is elhangozzon, és magyarul is megjelenjen a magyar települések nevei a közúti jelzőtáblákon a magyarlakta területeken.

„A két ország vezetése között kialakult jó kapcsolat kellő bizalmi alapot ad ahhoz, hogy ezeket az intézkedéseket – amelyekre régóta vár a felvidéki magyarság – majd meg tudjuk tenni” – mondta Szijjártó Péter, és hozzátette, hogy ebben a munkába számítanak a Magyar Közösség Pártjára.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.