A Fideszről is kérdezték a CDU új elnökét

Armin Laschet szerint jelenleg nincs ok elmozdulni a patthelyzetből.

Magyar Nemzet
Forrás: IP2021. 02. 08. 14:38
null
Berlin, 2021. január 8. A kormányzó német Kereszténydemokrata Unió, a CDU elnöki tisztségére pályázó Armin Laschet, Észak-Rajna-Vesztfália tartományi miniszterelnöke az elnökjelöltek vitáján a párt berlini székházában 2021. január 8-án. A CDU elnökválasztó kongresszusát a koronavírus-járvány miatt az interneten keresztül rendezik meg január 15-16-án. MTI/EPA/DDP pool/Andreas Gora Fotó: Andreas Gora
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Terjedelmes interjút adott a német külpolitikai magazinnak, az Internationale Politiknek (IP) Armin Laschet. A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) január közepén megválasztott elnökét többek között külpolitikai tapasztalatairól, Oroszországról, a bővítéspolitikáról és Szíriáról is kérdezték, a beszélgetésben pedig a Fidesz néppárti (EPP) tagságának ügye is előkerült.

A kérdésre, hogy támogatja-e a magyar kormánypárt Európai Néppártból való kizárását, Laschet nem felelt. Elmondta inkább: véleménye szerint fontos, hogy Magyarország mind jobban kötődjön Európához.

Mint fogalmazott, világos elvárásaik vannak a Fidesszel szemben. „A Fidesz jelenleg felfüggesztett tagsággal működik. Most nincs okunk rá, hogy ezen változtassunk” – mondta a viszonyról. Laschet az interjúban egyébként azt is elismerte, hogy bár a tavalyi német EU-elnökség közös nevezőre tudta hozni az EU északi és déli tagországait,

a Kelet-Európa és Nyugat-Európa közötti vita folytatódik.

A CDU elnöke szerint a politikában a legnagyobb művészet márpedig a kompromisszumok megtalálása – ez az EU-büdzséhez csatolt jogállamisági mechanizmusban is megjelenik.

Laschet nyilatkozata megerősíti azokat a feltételezéseket, miszerint a nagyon közeli jövőben nem lesz döntés a magyar kormánypárt néppárti, 2019 tavasza óta felfüggesztett tagságáról. Az EPP ügyben illetékes döntéshozó szerve legutóbb február elsején ült össze, ám napirendre sem került a magyar ügy, sőt

az online zajló egyeztetésen – az ülés részleteit ismerő forrásaink szerint – egy szó sem esett a Fideszről.

Emlékezetes, korábban Manfred Weber, az EPP európai parlamenti frakciójának vezetője nyilatkozta, hogy a CDU tisztújítását követő egyik első döntés a Fideszről fog szólni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.