A francia belügyminiszter elismert „hiányosságokat” a párizsi késelés kapcsán

Christophe Castaner francia belügyminiszter vasárnap elismerte, hogy a párizsi rendőr-főkapitányságon három nappal ezelőtt négy áldozatot követelő késes ámokfutás rávilágított arra, hogy történtek „hiányosságok” az iszlamista támadó kiszűrésében, de jelezte, nem kíván lemondani.

Forrás: MTI2019. 10. 06. 16:45
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Természetesen történtek hiányosságok. Természetesen történtek működési zavarok” – mondta a belügyi tárca vezetője a TF1 kereskedelmi televízióban három nappal azután, hogy a rendőrség hírszerzési igazgatóságán egy 45 éves informatikus konyhakéssekkel megölte négy kollegáját.

Castaner elmondta: tény, hogy az első vizsgálatok arra derítettek fényt, hogy Michael Harponról a környezete tudta, egyetértett a muzulmán vallás nevében elkövetett egyes bűntettekkel, azt állította, hogy „megérti” a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztősége ellen 2015 januárban elkövetett, 12 áldozatot követelő dzsihadista támadás elkövetőit, de erről az informatikus közvetlen kollegái nem tettek jelentést a feletteseknek.

Egy, az iszlamista radikalizálódással foglalkozó nyomozó felkereste az informatikus kollegáit és „határozottan megkérte őket, hogy tegyenek hivatalos jelzéseket a főnökeik felé”, de ez végül nem történt meg. A miniszter szerint ez súlyos működési zavarokra utal.

A jobboldali ellenzék szombaton jelezte: jövő héten parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi annak kivizsgálására, hogyan dolgozhatott egy ilyen ember a párizsi prefektúra hírszerzési igazgatóságán, ahol olyan érzékeny adatokat dolgoznak fel, mint a terrorizmussal kapcsolatos információk. A jobbközép Köztársaságiak nemzetgyűlési csoportja egyértelműen Christophe Castaner belügyminiszter lemondását követeli, aki a támadást követően még azt mondta: rendőrségi kollegái soha nem észleltek aggodalomra okot adó viselkedési zavart korábban Mickael Harponnál.

„Továbbra is azt állítom, hogy semmilyen jelzés nem volt a támadó hivatalos dossziéjában, amely arra utalt volna, hogy radikalizálódhat. Megismételem és sajnálattal mondom, miután amennyiben valamilyen jelzés lett volna, elkerülhettük volna az egészet” – fogalmazott a miniszter, aki szerint „politikai per” indítottak ellene azok, akik az ő alkalmasságát kérdőjelezik meg, és a lemondását követelik.

„Hogy felmerül-e a lemondás kérdése? Nem” – jelentette ki Castaner, aki a miniszterelnök teljes bizalmát élvezi. Edouard Philippe kormányfő egy vasárnapi lapinterjúban kizárta a belügyminiszter távozását.

A 45 éves támadó – akit a helyszínen agyonlőttek – 2003 óta dolgozott a rendőrség hírszerzési igazgatóságán, konyhakésekkel gyilkolt csütörtökön. Eleinte a párizsi ügyészség még szándékos emberölés és emberölési kísérlet ügyében indított vizsgálatot, a francia terrorelhárítási ügyészég csak pénteken vette át az ügyet a bűnügyi nyomozók által addig gyűjtött bizonyítékok alapján.

Tette ezt azután, hogy kihallgattak a támadó környezetéből több személyt, köztük felségét is, illetve megvizsgálták mobiltelefonját.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.