A jövő héttől javulást várnak Izraelben járványügyben

A következő héttől jelentős javulást várnak az egészségügyi szakemberek a járványügyi adatokban az egyre nagyobb arányú átoltottság miatt Izraelben – jelentette vasárnap a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a Ynet.co.il.

Forrás: MTI2021. 01. 31. 13:25
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Izraelben azt remélik, hogy hamarosan véget vetnek a koronavírus-járvány harmadik, eddigi legsúlyosabb, téli hullámának az idősek és a veszélyeztetett csoportok átoltásával – írja az MTI.

A jelentős javulást elsősorban attól remélik, hogy legalább egyszer már beoltották a hatvan évesnél idősebbek több mint nyolcvan százalékát, ráadásul a hetven és nyolcvan év közöttieknek már a 92 százaléka megkapta az oltás első, 79,9 százaléka pedig a második dózisát is.

„A hatvanéves és idősebb izraeliek fele már immunizált, vagyis eltelt egy hét a második beoltásuk után. Ez azt jelenti, hogy kevésbé fognak megfertőződni, mint korábban”

– nyilatkozta a lapnak Balitzer professzor, a Klalit nevű egészségbiztosító pénztár kutatási osztályának vezetője.

„Mivel a megbetegedések több mint háromnegyede és a halálozások több mint kilencven százaléka ebben a korcsoportban történik, valószínűleg egyértelműen javuló tendenciát láthatunk majd, és a következő héten ez a tendencia világosabb lesz, mint eddig”

– tette hozzá.

Izraelben mindeddig igen magas volt az azonosított koronavírus-fertőzöttek napi száma a sikeres oltási kampány ellenére, és az egy hónapja megkezdett országos zárlat sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Ezt sokan a járványügyi korlátozások be nem tartásának tulajdonítják (főként az ultraortodox településeken és lakónegyedekben), ugyanis a szélsőségesen vallásosak a tiltás ellenére tovább működtetik oktatási intézményeik jelentős részét.

A kormányzat elsősorban a koronavírus új, gyorsabban fertőző brit változatát teszi felelőssé a súlyos járványügyi adatokért, ugyanis szerintük a brit változat mutatható ki a járvány harmadik hullámában az összes izraeli eset mintegy felében, valamint az ultraortodox betegek többségénél.

A szombati ünnepnapon a szokásosnál kevesebb, 34 931 embert oltottak be először és 41 665-öt másodszor a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyaggal. Az oltási kampány kezdete, december 20. óta 3 005 382-en (az ország lakosságának 32,61 százaléka) kapták meg az első, és 1 728 625-en a második dózist is. Szombaton helyi mércével mérve igen kevés, mindössze 26 817 tesztből 2596 vírushordozót azonosítottak, ami tízszázalékos arányt jelent.

Tavaly március óta 640 644-en fertőződtek meg koronavírussal a mintegy 9,3 millió lakosú Izraelben. A harmadik járványhullám mostani, visszavonuló szakaszában 72 026 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, 1814 beteget ápolnak a kórházakban, közülük 1162-en súlyos állapotban vannak, és 298 ember van lélegeztetőgépen. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben tavaly február óta 4745-en haltak meg Izraelben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.