A kárpátaljai magyarságot is érinti a közigazgatási reform

Magyarellenes kommentátorok szerint nemzetbiztonsági kockázatot rejt a beregszászi székhelyű járás.

2020. 06. 18. 14:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Célegyenesébe fordult az ukrajnai decentralizációs reform. A sietség oka, hogy júliusra a végére akarnak érni, miután októberben már az új területi-közigazgatási felosztás szerint zajlana az önkormányzati választás. Kárpátalján tizenhárom olyan kistérség alakulhat, ahol várhatóan számottevő lesz a magyarság részaránya. Jelen állás szerint a korábbi elképzelésekkel ellentétben mégis megmaradhat a Beregszászi járás, de az új formájában már nem lesz magyar többségű: az eddigi 75 százalékról 43-ra esne vissza a magyar közösség aránya. Az összevonások eredményeként a magyarság aránya lényegesen csökkenni fog az Ungvári és a Munkácsi járásban is. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) számításai szerint előbbiben 33-ról 13 százalékra, a Munkácsiban pedig 12-ről négyre.

Egyes kijevi politikusoknak és szakértőknek azonban ez még így sem elfogadható: vannak, akik hallani sem akarnak a Beregszászi járásról, sőt azt sugallják, mintha jelenleg nem is lenne ilyen, azt Kijev csupán Budapest kedvéért hozná létre. – Az ország jelenlegi közigazgatási berendezkedése nem felel meg a kor követelményeinek – jelentette ki Denisz Smihal kormányfő, hozzátéve, 490 járás van az országban, ami indokolatlanul sok. A kabinet javaslata szerint a számukat a harmadára kell csökkenteni. Kárpátalján öt járást (Ungvári, Munkácsi, Beregszászi, Huszti, Técsői) terveznek létrehozni, de a legfrissebb hírek már egy hatodikról, a Rahóiról is szólnak.

Magyarellenes kommentátorok szerint nemzetbiztonsági kockázatot rejt a beregszászi székhelyű járás; az ezzel kapcsolatos felvetésre és álhírekre az ukrán külügyminiszter a közösségi oldalán reagált.

– Kacsa a hír, miszerint Ukrajna Magyarország kegyeit keresve Beregszászi járás kialakításán ügyködik. Az igazság ezzel szemben az, hogy a Beregszászi járás eddig is létezett, és minden feltétel adott, hogy továbbra is létezzen. Mindössze annyi történik, hogy a közigazgatási reform keretében csatlakozik hozzá a Nagyszőlősi járás – közölte Dmitro Kuleba.

Babják Zoltán polgármester beregszászi látogatásra hívta meg Volodimir Zelenszkij elnököt, megjegyezve: Beregszász polgárait aggasztják a „kárpátaljai magyar járással” kapcsolatban a sajtóban megjelenő spekulációk.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.