A kazah elnök összehozná az orosz-ukrán csúcstalálkozót

Forrás: MTI2019. 11. 12. 18:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nurszultan Nazarbajev volt kazah államfő bejelentette kedden, hogy kísérletet tesz Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök négyszemközti találkozójának megszervezésére. A közép-ázsiai ország első elnöke erről az Asztana Klub elnevezésű fórumon nyilatkozott, szavait a Tengiz News helyi hírügynökség idézte.

Az egykori kazah vezető közlése szerint Zelenszkij máris beleegyezett a találkozó megtartásába, s erről a fejleményről már tájékoztatta az orosz elnököt. „Majd meglátjuk, mi történik” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy a találkozó helyszínéül felajánlotta Kazahsztánt, arra az esetre, ha a felek semleges helyen akarnának találkozni.

Nazarbajev úgy vélte, hogy szükséges a négyszemközti megbeszélés az orosz és az ukrán elnök között (a kelet-ukrajnai konfliktus rendezése szempontjából).

A volt kazah elnök hétfőn felhívta Putyint, és telefonos megbeszélésük során számos nemzetközi kérdést megvitattak, közte az ukrajnai helyzet rendezésének kérdését is.

A Kreml sajtószolgálatának hétfői közlése szerint még idén sor kerülhet az ukrajnai béke helyreállítását célzó négyoldalú – Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország részvételével tartandó – csúcstalálkozóra. A moszkvai bejelentésben ugyanakkor nem esett szó az orosz és ukrán elnök személyes, kétoldalú megbeszélésének tervéről.

Nazarbajev október végén a japán fővárosban személyesen is találkozott Zelenszkijjel.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.