A korábbiaknál is hevesebb zavargások voltak szerdán Ecuadorban

Forrás: MTI2019. 10. 10. 8:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A korábbiaknál is hevesebb zavargások voltak szerdán Ecuadorban a kormány megszorító intézkedései ellen, az aktivisták és a biztonsági erők összecsapásaiban legalább öten vesztették életüket – közölte csütörtökön a dél-amerikai állam emberi jogi megbízottja a Twitteren.

Az ecuadori őslakos népek szervezete (CONAIE) „brutális és aránytalan elnyomással” vádolta Lenín Moreno elnök kormányát. A quitói zavargásokban életét vesztette Inocencio Tucumbi őslakos vezető is, aki a tüntetések szétkergetésekor kapott halálos fejsebet.

Az El Comercio helyi lap szerint az őslakos tüntetők nyolc rendőrt ejtettek túszul – hét férfit és egy nőt – a főváros egyik művelődési házának területén, és szabadon engedésükért cserébe azt követelik a biztonsági erők parancsnokaitól, hogy hagyjanak fel az aktivisták gyülekezési helyéül szolgáló épület blokádjával, és engedjék a tüntetőket a parlament épületéhez vonulni.

A fővárosban, Quitóban az üres kormányzati épületek környékén mintegy húszezer erőszakos tüntető kövekkel dobálta a rohamrendőröket, akik viszont könnygázzal próbálták meg szétoszlatni a tömeget. A randalírozók megpróbáltak eljutni a kormány székházához, a Carondelet-palotához, de nem sikerült nekik, mert a rendőrség nagy erőkkel védi. A vöröskereszt bejelentette, hogy a veszélyes körzetekben felfüggeszti a mentőszolgáltatást. A napokban több mentőorvost és ápolót is támadás ért.

A fővárosinál békésebb, de szintén több ezres tüntetés volt Guayaquil tengerparti városban.

María Paula Romo ecuadori belügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján még azt mondta, hogy az elmúlt napok erőszakos tüntetésein több mint négyszáz ember, köztük 86 rendőr sérült meg, de senki nem vesztette életét. A hatóságok által őrizetbe vettek száma csaknem 800-ra nőtt, de sokakat elengedtek. Romo szerint a zavargások idején több tucat elítélt szökött meg Portoviejo város börtönéből. Több mint ötven szökevényt elfogtak, és a hatóságok most ellenőrzik, hogy szökésben van-e még valaki.

Moreno és kormánya szerdán visszaköltözött Quitóba, mindössze egy napig volt a székhelyük Guayaquilben. A vezetés az egyre erőszakosabbá váló tüntetések miatt menekült a tengerparti városba. Az elnök szerda este közölte, hogy kormánya tárgyalásokat folytat a tüntetők képviselőivel. Mint mondta, a kormányzat támogatást ígért az őslakosoknak az öntözéses gazdálkodás, a kölcsönök, az oktatás, az egészségügy terén, illetve a szegénység elleni küzdelemben is.

Az elnök közölte, hogy tárgyal az elégedetlenkedőkkel, de miután több csoportra oszlanak, ez nem könnyű. A politikai válság egyelőre nem csillapodik.

Kedd este Moreno éjszakai kijárási tilalmat rendelt el azokban a kerületekben szerte az országban, amelyek „stratégiai jelentőségűek”, miután kormányellenes tüntetők rövid időre behatoltak a törvényhozás – akkor már üres – épületébe is. Az éjszakai kijárási tilalom párhuzamosan van érvényben a múlt héten kihirdetett 30 napos szükségállapottal.

A politikai válság a múlt héten kezdődött Ecuadorban annak hatására, hogy a kormány egy sor megszorító intézkedést jelentett be, köztük az üzemanyagár-támogatás megszüntetését. Ez utóbbi intézkedés hatására 120 százalékkal megemelkedtek az üzemanyagárak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.