A koronavírus miatt hat éve először csökkent Thaiföld GDP-je

A koronavírus-járvány következtében hat év óta először csökkent Thaiföld hazai összterméke (GDP) az első negyedévben, és a kormány a helyzet további romlására számít.

Forrás: MTI2020. 05. 18. 18:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nemzeti gazdaságfejlesztési hivatal hétfőn közölt adatai szerint éves összevetésben 1,8 százalékkal csökkent a GDP január-márciusban, szemben az előző negyedévben mért 1,5 százalékos emelkedéssel. A kormány arra számít, hogy idén 5-6 százalékkal eshet vissza a gazdaság teljesítménye, míg korábban 1,5-2,5 százalékos növekedést várt.

A mezőgazdaság teljesítménye a száraz időjárás következtében 5,7 százalékkal, a nem mezőgazdasági szektoré pedig 1,4 százalékkal csökkent. A feldolgozóipar 2,7 százalékkal, a szolgáltatási ágazat pedig – a turisták elmaradása miatt – 1,1 százalékkal esett vissza.

A thaiföldi gazdaságot súlyosan érinti, hogy a járvány rendkívül erősen visszaveti a turizmust. Az idegenforgalomból származó bevételek adják a thai GDP több mint 10 százalékát, és a kormányzati előrejelzés szerint a turisztikai bevételek éves szinten több mint 68 százalékkal zuhanhatnak idén.

Január-márciusban 38 százalékkal csökkent az ázsiai országba látogató turisták száma, 2016 óta először mértek visszaesést. Várhatóan a második negyedévben még rosszabb lesz a helyzet, mígnem a harmadikban normalizálódik, a negyedikben pedig felpattan az idegenforgalom.

Kiadási oldalról tekintve a háztartások fogyasztási éves szinten 3,0 százalékkal nőtt január-márciusban, de a kormányzati kiadások 2,7 százalékkal, a bruttó állóeszköz-beruházások 6,5 százalékkal, az export 6,7 százalékkal, az import pedig 2,5 százalékkal csökkent.

Negyedéves összevetésben szezonális kiigazítással számolva a thai gazdaság teljesítménye 2,2 százalékkal esett vissza január-márciusban, míg a tavalyi utolsó negyedévben 0,2 százalékos csökkenést mértek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.