A kurd-arab ernyőszervezet felkérte az USÁ-t, hogy ne vonjon ki minden katonát Szíriából

Mazlum Abdi tábornok, az amerikai támogatást élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) kurd-arab ernyőszervezet vezetője felkérte az Egyesült Államokat, hogy ne vonjon ki minden katonát Szíriából.

Forrás: MTI2019. 02. 19. 7:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az SDF vezetője egy észak-szíriai katonai támaszponton amerikai újságíróknak tartott sajtóértekezleten hétfőn azzal érvelt: a további katonai jelenlétre azért volna szükség, hogy megvédjék a kurdokat Törökországtól és egész Szíriát attól, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet újra erőre kapjon. Abdi tábornok szerint 1500 amerikai katonának kellene a közel-keleti országban maradnia.

Az SDF fő erejét adja a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű milícia, amelyet Ankara terrorszervezetnek tekint, s ismételten katonai akciót helyezett kilátásba ellene.

„Úgy érzem, hogy az amerikai erőknek velünk kell maradniuk, nem szeretnénk, ha elhagynák Szíriát, de végül is övék a döntés” – fogalmazott a tábornok. Abdi nemcsak Washingtont, hanem Párizst és Londont is sürgette, hogy maradjanak az országban a francia illetve, brit csapatok.

Mazlum Abdi felvetésére a Fehér Ház egyelőre nem reagált, az Egyesült Államok Középső Parancsnokságának vezetője, Joseph Votel azonban leszögezte: „jelenleg nem ezen az úton haladunk”, majd hozzátette, hogy a csapatkivonást végrehajtják.

Donald Trump amerikai elnök tavaly decemberben rendelte el, hogy a Szíriában lévő, valamivel több mint kétezer főt számláló katonai kontingenst teljes egészében vonják ki Szíriából. Bár tervét mind republikánus, mind demokrata párti politikusok bírálták, s Jim Mattis védelmi miniszter részben emiatt nyújtotta be lemondását, valamint John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó is a kontingens maradását szorgalmazza, az elnök eddig hajthatatlannak mutatkozott.

A The Wall Street Journal című lap értesülései szerint azonban a katonai vezetők készülnek arra is, hogy – a Fehér Ház álláspontjának megváltozása esetén – egy kisebb kontingens mégis maradna Szíriában. Maga Votel tábornok a hét végén szintén utalt rá, hogy „a hadsereg elég rugalmas ahhoz is, hogy néhány katona maradjon” Szíriában.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.