A legális migrációt is korlátozza Trump

Több millió dollárt akar megspórolni az amerikai adófizetőknek a Fehér Ház azzal, hogy megtiltja az ideglenes letelepedési engedélyek kiadását a szociális juttatásokat igénybe vevő bevándorlók számára.

Zetelaki Réka
2019. 08. 13. 15:41
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több millió dollárt akar megspórolni az amerikai adófizetőknek a Fehér Ház azzal, hogy megtiltja az ideglenes letelepedési engedélyek kiadását a szociális juttatásokat igénybe vevő bevándorlók számára. Erről Donald Trump elnök számolt be; az új intézkedés októberben lép életbe. A bevándorlók nehezebben férhetnek hozzá olyan állami juttatásokhoz, mint az élelmiszerutalványok, lakhatási támogatások vagy a Medicaid egészségügyi program. Továbbá a tartózkodási engedélynek számító zöldkártya megszerzésének, illetve az amerikai állampolgárság igénylésének rendjét is szigorítják.

Elemzők szerint a Fehér Ház elsődleges céljai között szerepel, hogy bürokratikus akadályokat gördítsen a legális, illetve fizikaiakat a törvénytelen bevándorlás elé. Utóbbinak megfelelően az elnök által sokat hangoztatott, kampányígéretei között is szereplő déli határfal építése is megkezdődik. Egyelőre egy 17 kilométeres szakaszon épül ilyen szeptembertől, Texasnál 80 millió dollárból.

A becslések szerint jelenleg 44,5 millió külföldi születésű él legálisan az USA-ban; ez csaknem a négyszerese annak, ahányan az ezredfordulón voltak. A statisztikák szerint többnyire alacsonyan képzett törvényes bevándorlók érkeznek az USA-ba, akik a középosztállyal és a munkássággal versengenek az állásokért, írja a Breitbart. Az amerikai híroldal azt is kiemeli, hogy a nem amerikai állampolgárok háztartásainak 63 százaléka vesz igénybe szociális juttatást, míg ez az arány az amerikai lakosság körében 35 százalék. Kutatások szerint a bevándorlónk évente 1600 dollárba (körülbelül 460 ezer forint) kerülnek az adófizetőknek. Összehasonlításképpen, az amerikai minimálbér évi 15 ezer dollár (4,3 millió forint), míg az átlagkereset 47 ezer dollár (13,5 millió forint) körül alakul.

Szakértők nehezményezik az új intézkedéscsomagban, hogy ennek alapján jövőben a törvények a gazdagabb, magasabb iskolázottsággal rendelkező bevándorlókat részesítik majd előnyben, szemben az alacsonyabb bevételűekkel, írja a Business Insider üzleti hírportál. A lapnak Julia Gelatt bevándorlási ügyekkel foglalkozó politikai elemző elmondta, nagy befolyása lesz a bevándorlási hatóságoknak annak meghatározásában, hogy ki léphet be az országba. Vizsgálják majd a külföldiek angoltudását, képzettségét, bevételeit, illetve azt is, mekkora a valószínűsége, hogy szociális juttatásokat vesznek majd igénybe. – A cél az, hogy a külföldiek úgy váljanak az amerikai társadalom részévé, hogy a saját lábukon állnak – mondta Ken Cuccinelli, az amerikai bevándorlási hivatal vezetője.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.