A melegfelvonulások „üzleti jellege” ellen is tüntettek New Yorkban

Forrás: MTI2019. 06. 30. 22:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Melegfelvonuláson tüntettek vasárnap New Yorkban, a protestálók egy része a melegfelvonulások üzleti jellegűvé válása miatt is kifejezte elégedetlenségét, a mozgalom „eredeti hagyományaira” emlékeztetve.

A megmozdulásokon több százezren, egyes információk szerint mintegy hárommillióan vettek részt, ennek keretében a Manhattan déli részén fekvő Greenwich Village-ben több tízezren vonultak fel „Visszaköveteljük a Gay Pride” táblákkal. Ők voltak azok, akik – elsőként a melegfelvonulások történetében – a megmozdulások elüzletiesedése és anyagi támogatói ellen tiltakoztak, mondván, hogy a mozgalom „radikális hagyományainak” megőrzésére volna szükség.

A vasárnapi tüntetéseket az LMBTQ közösség létrehozásának, az úgynevezett Stonewall eseményeknek az ötvenedik évfordulóján tartották. Fél évszázaddal ezelőtt a Greenwich Village-ben lévő Stonewall melegbárok előtt véres erőszakba torkollott a jogaikat követelő melegek és a rendőrség összecsapása. Ekkor született meg a melegjogokat követelők mozgalma, majd egy évvel ezt követően megtartották az első Gay Pride-felvonulást.

New Yorkban vasárnap nemcsak amerikaiak vonultak fel, hanem a világ minden részéből érkezők is. A melegmozgalom nyíltan vállalt támogatójaként ismert Bill de Blasio, a város polgármestere ugyanis – aki egyben a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa is – „a világtörténelem legnagyobb büszke felvonulását” hirdette meg.

A megmozdulás idején New York utcáin megerősítették a rendőri jelenlétet. Az utcán egyenruhás és civil rendőrök járőröztek, a légtérben drónok és helikopterek vigyázták a rendet.

A melegmozgalom életre hívásának ötvenedik évfordulóján több más amerikai nagyvárosban is – köztük például San Franciscóban, Chicagóban vagy Seattle-ben – szintén melgefelvonulást tartottak. Chicagóban a város nemrégiben megválasztott, első nyíltan leszbikus polgármestere, Lori Lightfoot vezette a menetet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.