A németek fele nehezen tudja elképzelni, hogy zöldpárti legyen a kancellár

Forrás: MTI2019. 06. 29. 21:39
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nehezen elképzelhetőnek tartja a német választópolgárok mintegy fele, hogy Németországnak belátható időn belül zöldpárti kancellára legyen – derül ki a német RTL és n-tv számára a Forsa közvélemény-kutató által készített felmérésből.

A kutatás szombaton ismertetett eredménye alapján ilyen szempontból Robert Habecknek, a Zöldek egyik társelnökének a legnagyobb a társadalmi elfogadottsága; az emberek 38 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy kancellár váljon belőle. Cem Özdemir, a párt korábbi elnöke az emberek 29 százaléka szerint lehet kormányfő, míg a Zöldek jelenlegi másik társelnökéről, Annalena Baerbockról csak a megkérdezettek 11 százaléka mondta ezt.

A zöld kancellár kérdése azért foglalkoztatja Németországot, mert az elmúlt hetekben több olyan felmérési eredmény látott napvilágot, amelyek azt mutatták, hogy a Zöldek országos szinten átvették a vezetést a jelenleg a szociáldemokratákkal nagykoalícióban kormányzó konzervatív uniópártoktól, és Németország legnépszerűbb politikai erejévé váltak.

A Forsa legújabb kutatása azt mutatja, hogy a Kereszténydemokrata Unió és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió behozta – egyébként a statisztikai hibahatárnál kisebb – lemaradását, és jelenleg a zöldek és az konzervatívok is a választók 26-26 százalékának támogatását élvezik. A közvélemény-kutatás eredménye szerint viszont csak minden ötödik német látná szívesen a kancellári poszton a CDU jelenlegi vezetőjét, Annegret Kramp-Karrenbbauert. Olaf Scholz szociáldemokrata alkancellárt a megkérdezettek 27 százaléka látná szívesen a kormány élén.

A válaszadók több mint fele, 51 százaléka azt mondta viszont, hogy egyik pártot sem tartja felkészültnek arra, hogy megoldja Németország problémáit. Ebben a kérdésben egyelőre a zöldekkel rokonszenveznek a legtöbben; a megkérdezettek 19 százaléka tarja politikailag felkészültnek a pártot, ami 1 százalékpontos visszaesés az előző felméréshez képest. A legutóbbi felméréshez képest 3 százalékpontot javítottak a konzervatív erők, amelyeket az emberek 18 százaléka tart politikailag felkészültnek. Százból viszont csak 3 ember mondta azt, hogy a nagykoalícióban kormányzó szociáldemokraták alkalmasak a problémák megoldására.

Németországnak a második világháború óta még soha nem volt zöldpárti kancellárja.

A legtovább, 16 éven át a konzervatív Helmut Kohl irányította az országot 1982 és 1998 között.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.