A népszavazás sikerével zárultak az olaszországi választások

Az olasz választók többsége igent mondott a parlament létszámának csökkentéséről kiírt népszavazáson.

Forrás: MTI2020. 09. 21. 18:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az olaszok többsége igent mondott a parlament létszámának csökkentéséről kiírt népszavazáson, a hét tartományban rendezett helyhatósági választásokon Veneto és Liguria a jobbközép, Campania a balközép kezén maradt, Marchéban és Valle d'Aostában a jobboldal, Toszkánában a baloldal vezet, Pugliában pedig az utolsó szavazatig tart a verseny – derült ki a hétfőn közzétett exit pollok eredményeiből.

Az Öt Csillag mozgalom (M5S) kezdeményezte referendumon a résztvevők legalább 65 százaléka támogatta a törvényhozás létszámának 945-ről 600-ra csökkentését a RAI közszolgálati televízió exit pollja szerint. Az M5S azzal indokolta a reformot, hogy az csökkentené a költségeket, és javítaná a parlament működésének hatékonyságát.

Az exit pollok szerint az olasz jobboldali blokknak legalább három tartományban sikerül majd nyernie a hét közül, mindazonáltal úgy tűnik, hogy nem sikerül véget vetnie a mintegy fél évszázados balközép vezetésnek Toszkánában. Utóbbi nagy megkönnyebbülést jelentene a baloldali Demokrata Pártnak (PD), amely – bár Marchéban valóban vesztésre áll – leginkább attól tartott, hogy vereséget szenvedhet a hagyományos bázisának számító Toszkánában.

A jobboldal – benne a Liga – megtartani látszik Venetót és Liguriát, miközben a PD szinte biztosan győzött Campaniában. Pugliában fej-fej mellett van a jobboldal és a PD hivatalban lévő jelöltje. Toszkánában a PD jelöltje 43,5-47,5 százalékkal vezet a Liga 40-42 százalékos támogatással bíró jelöltjével szemben.

Az aprócska Valle d'Aosta saját pártrendszerrel bír. A RAI exit pollja szerint itt a Liga támogatását élvező jelölt vezet.

A belügyminisztérium nem végleges adatai szerint a részvételi arány 53,3 százalékos volt, majdnem ugyanannyi, mint öt évvel ezelőtt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.