A nyelvtörvény aláírását ígérik Porosenkóék

Magyar Nemzet
2019. 04. 27. 9:55
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Andrij Parubij ukrán házelnök tegnap mindenkit biztosított afelől, hogy a következő plenáris hét elején, május 14-én alá fogja írni a parlament által elfogadott nyelvtörvényt, azt követően pedig Petro Porosenko hivatalban lévő elnök is haladéktalanul ellátja azt kézjegyével. A parlament elnöke ezt azzal összefüggésben jelentette ki, hogy a törvényhozáshoz négy indítványt is benyújtottak a nyelvtörvény eltörlésére vonatkozóan. Az ukrán parlament csütörtökön fogadta el az ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról szóló törvényjavaslatot, amely ellen a közelmúltban hevesen tiltakoztak a kárpátaljai magyar szervezetek, mert szerintük felszámolja a kisebbségek valamennyi eddigi nyelvi jogát.

Az Európai Bizottság meg fogja vizsgálni a törvény végleges szövegét – idézte tegnap az MTI a brüsszeli testület illetékes szóvivőjét. Maja Kocijancic kiemelte, már többször is felszólították az ukrán hatóságokat arra, hogy nyújtsák be a törvény tervezetét a Velencei Bizottsághoz, várják meg annak álláspontját, és csak ezt követően kerülhessen sor a hatályba lépésre. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára elkeserítőnek nevezte, hogy „egy ország ilyen jogszabályt” alkotott. Még elkeserítőbb a hallgatás Brüsszelben – tette hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.