A politika szorításában vergődik az Amazon

Lemondott egy új központ építéséről az Amazon, a világ legnagyobb internetes kiskereskedelmi vállalata, miután Jeff Bezos cége demokrata párti belviszály áldozatává vált New Yorkban. Eközben Bezos magánéletének kiteregetése mögött Trump-párti érdekek sejlenek fel, szintén azt igazolva: a hatalmi játszmák még a világ leggazdagabb emberét sem kerülik el.

2019. 02. 16. 16:58
Amazon CEO Jeff Bezos speaks at a news conference during the launch of Amazon's new tablets in New York
A hatalmi játszmák még a világ leggazdagabb emberének számító Jeff Bezost sem kerülik el Fotó: Shannon Stapleton Forrás: Reuters
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két ellentétes irányzat feszül egymásnak az amerikai Demokrata Párton belül: ahogy a három évvel ezelőtti elnökjelölti harcban Hillary Clinton az elitek és az üzleti érdekek képviselője volt, Bernie Sanders pedig a baloldali kisemberé, úgy most New Yorkban osztotta meg a pártot az Amazon terjeszkedési terve e törésvonal mentén. A világ legnagyobb, 800 milliárd dollárt érő, internetes kiskereskedelmi cége a világvárosban húzta volna fel két új központjának egyikét, amely – csaknem hárommilliárd dollár állami támogatással – 25 ezer munkahelyet teremtett volna.

De erről most lemond az Amazon, hiába állt ki a terve mellett a két legbefolyásosabb helyi demokrata politikus, Andrew Cuomo kormányzó és Bill de Blasio polgármester. Mások, köztük a párt balszárnyának üdvöskéje, Alexandria Ocasio-Cortez képviselőnő ugyanis szembeszálltak az általában is agresszív terjeszkedéssel vádolt világcéggel, amelyről a baloldalon úgy tartják, jeleskedik a kedvezmények besöprésében, valamint dolgozói­nak kizsákmányolásában, de az adófizetéssel már hadilábon áll. Az utóbbi csoport oldalán csatlakozott a vitához Elizabeth Warren massachusettsi szenátornő is, aki nemrég bejelentette: ringbe száll a Demokrata Párt jelöltségéért a 2020-as elnökválasztásra. – Meddig engedjük meg, hogy az óriásvállalatok túszként tartsák fogva demokráciánkat? – tette fel a kérdést.

A hatalmi játszmák még a világ leggazdagabb emberének számító Jeff Bezost sem kerülik el
Fotó: Reuters

Az utóbbi hetekben nem ez volt az első kellemetlen fejlemény Jeff Bezos, a világ leggazdagabb embere számára, aki negyedszázaddal ezelőtt hozta létre az Amazont. A 137 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező, 55 éves üzletember magánéletének intim részleteit januárban teregette ki a National Enquirer bulvárlap, mégpedig az amerikai sajtó egybehangzó információi szerint egy bizonyos Michael Sánchez közreműködésével, noha ő tagadja ezt.

A férfi nemcsak Donald Trump elnök lelkes híve, de a testvére annak a Lauren Sánchez televíziós újságírónőnek, aki – mint kiderült – Bezos szeretője. A Bezos házaspár szinte ugyanakkor jelentette be, hogy válik, mint amikor megjelent a National Enquirer leleplező cikke, amely miatt Jeff Bezos utóbb zsarolással is megvádolta az újságot kiadó American Media vállalatot.

A The Daily Beast weboldal azt írja, hogy Michael Sánchez abból indult ki: a lapnál Trump tudtával és jóváhagyásával járatják le a demokrata oldalhoz kötődő Bezost. A National Enquirer Trump-párti lap: David Pecker, az American Media vezetője az elnök régi jó barátja.

A cég nemrég elismerte: valóban fizetett 150 ezer dollárt egy sztori közlési jogaiért, hogy a Trumpot a 2016-os kampány során házasságon kívüli intim kapcsolattal megvádoló Playboy-modell, Karen McDougal ne járathassa le a republikánus jelöltet. Trump és Bezos személyes harcát egyébként arra vezetik vissza Amerikában, hogy az üzletember az elnökkel szemben kritikus egyik legfontosabb lap, a The Washington Post tulajdonosa is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.