A rendőrség a közös ellenség

A vandálok több szobrot, köztük Winston Churchill volt miniszterelnökét is megrongálták.

Magyar Nemzet
2020. 06. 14. 21:40
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ahhoz képest, hogy az Egyesült Királyságban a háromszázezerhez, Franciaországban pedig a kétszázezerhez közelít a koronavírus-fertőzöttek száma, a járványveszély sem tartotta vissza az embereket attól, hogy tömegesen, a szabályokra fittyet hányva tüntessenek a hétvégén. Alapvetően mindkét országban az Egyesült Államokból begyűrűző Black Lives Matter (A fekete életek számítanak) mozgalom csábította az utcára a tiltakozókat, azonban ezúttal egészen más okból.

Az Egyesült Királyságban ugyanis most az egész országból a szélsőjobboldal és a közös cél érdekében átmenetileg szövetséget kötő futballhuligánok is a fővárosba gyűltek, hogy megvédjék az „antirasszista aktivisták” célkeresztjébe kerülő szobrokat. Végül azonban kevésbé a vandál anarchistákkal, mint inkább a rendőrséggel kerültek összetűzésbe. A BBC helyszíni jelentése szerint a jellemzően erősen ittas csoportok üvegekkel, sörösdobozokkal dobálták az egyenruhásokat, valamint füstbombát és pirotechnikai eszközöket is bevetettek, egész nap macska-egér játékot űztek a rendőrökkel. A nap végére több mint száz tüntetőt vettek őrizetbe, 15 embert, köztük két rendőrt kellett ellátni. Óriási felháborodást keltett, hogy az egész világhálót bejárta egy felvétel, ahogy egy férfi odavizelt Keith Palmer műemléke mellé. Ő volt az a brit rendőr, akit 2017-ben halálra késelt egy terrorista a Westminster-palotánál, amikor fegyvertelenül is megpróbálta feltartóztatni a támadót.

A „brit örökséget védelmezők” felvonulásának előzménye, hogy nemrégiben a magukat antifasisztának hívó vandálok több szobrot, köztük a II. világháború hőseként tisztelt Winston Churchill volt miniszterelnökét (korábbi gyarmatügyi államtitkárét) is megrongálták. Boris Johnson konzervatív kormányfő ennek kapcsán úgy vélte, Churchill szobra folyamatos emlékeztetőként szolgál arra, hogy az egykori miniszterelnök mi mindent tett az ország és egész Európa megmentéséért a fasiszta és rasszista zsarnokságtól. Megszólalt Emma Soames, Churchill unokája is, szorgalmazva, hogy ha a tüntetések folytatódnak, néhai nagyapjának szobrát jobb lenne múzeumban elhelyezni. Elismerte, hogy Winston Churchill összetett történelmi személyiség volt, és nyilvánvalóan voltak olyan nézetei, amelyek ma elfogadhatatlanok, de hozzátette, hogy akkoriban nem voltak feltétlenül azok.

Eközben Franciaországban Igazságot Adamának jelszóval rendeztek tüntetéseket az amerikai Black Lives Matter mintájára. A mottó Adama Traoréra utal, a 24 éves fekete fiatalemberre, aki még 2016-ban veszítette életét egy letartóztatás során, hasonló körülmények között, mint az amerikai George Floyd. A demonstrációk hatására a kormány zéró toleranciát hirdetett a rendőrségen belüli rasszizmussal szemben, és betiltotta a fojtótechnika alkalmazását. A lépésre azonban felháborodottan reagáltak a rendőrszakszervezetek: tagadták, hogy a szervezet rasszista lenne, és figyelmeztettek, a módszer betiltása egyben az ő biztonságukat veszélyezteti.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.