A romákról tárgyaltak Soros Györgyék, de romák nélkül

Peter Pollák képviselő úr és a roma szervezetek is jelezték felháborodásukat emiatt.

Forrás: V4NA Hírügynökség2020. 05. 26. 13:12
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Számítanak-e a Romákra az EU gazdasági felépítése során címmel szervezett konferenciát a Soros György-féle Open Society Fundation (OSF). A beszélgetésen több uniós tisztségviselő és az Európai Parlament (EP) több tagja is részt vett, azonban a meghívottak között nem szerepelt roma származású EP-képviselő. Járóka Lívia az EP alelnöke, az unió roma stratégiáján aktívan dolgozó képviselő a V4NA-nak elmondta, egyáltalán nem lepte meg, hogy ők nem kaptak meghívást. Megjegyezte, Peter Pollák képviselő úr és a roma szervezetek is jelezték felháborodásukat emiatt. Úgy tűnik, az ő véleményük nem számít Soroséknak – írja a V4NA Hírügynökség.

Járóka Lívia hozzátette, az elmúlt években is az volt a jellemző, hogy őket kihagyták az efféle tanácskozásokból. Túlnyomó részt a Bizottsággal tárgyalnak, a konferenciáikon elhangozott kijelentések nem fedik a valóságot, és „egymást körbe idézve, saját sajtóikban hirdetve terjesztik a fake news-t”, összegzett a V4NA-nak Járóka Lívia, roma származású képviselő, aki már 2011-ben is aktívan részt vett az EU roma-stratégiájának kidolgozásában, és azóta is képviseli a cigányság ügyét az Európai Parlamentben.

A Soros-konferencián részt vett David Sassoli, az EP elnöke, Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke, több EP-képviselő, és a Roma Vállalkozásfejlesztő Kezdeményezések nevű civil szervezet képviselője. A beszélgetés moderátora Dobrev Klára, az EP alelnöke volt.

Különösen felháborító, hogy Soros alapítványa nem tartotta fontosnak meghívni a témában kifejezetten érintett képviselőket akkor, amikor az Unió épp a 2030-ig szóló roma befogadási és esélyegyenlőségi kezdeményezést tárgyalja, erősítette meg Járóka Lívia.

„Az ilyen jellegű konferenciákkal csak azt próbálják elfedni, hogy a 2011-es magyar elnökség alatt elfogadtatott roma stratégia továbbfejlesztésére semmifajta kézzel fogható eredményt vagy javaslatot a szocialista és baloldali kormányok nem tudnak felmutatni”, tette hozzá. Kiemelte, reméli, hogy most az új stratégia jelentéstevői a roma vezetők javaslatait és nem a pro-roma, gyakran politikailag motivált és irányított lobbicsoportok javaslatait veszik majd figyelembe.

Véleménye szerint „az Európai Parlament és az Európai Bizottság résztvevő képviselői nagy hibát követnek el, ha ennyire egyértelműen szubjektív és tartalmilag is szakmaiatlan, a romák képviseletét mellőző konferenciázgatásokhoz adják a nevüket.”

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.