A sokszínűség lehet Matovičék veszte

Vasárnap mutatta be kormányprogramját az új négypárti, jobbközép–liberális irányultságú szlovák kormány, amely korrupcióellenes harcot hirdetett és a magyar kisebbséget sújtó állampolgársági törvény rendezésére is ígéretet tett. A kabinet terveiről és a szlovákiai koronavírus-járványról Juraj Marušiak (kis képünkön) politikai elemzővel, a Szlovák Tudományos Akadémia Politikatudományi Intézetének munkatársával beszélgettünk.

2020. 04. 24. 8:36
MATOVIC, Igor; CAPUTOVÁ, Zuzana
Miniszterelnöki kinevezés márciusban Fotó: MTI/EPA/Szlovák elnöki hivatal
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Szlovákiában sikerült alacsonyan tartani a koronavírus-fertőzöttek számát, és alacsony a halálozási arány is. Minek köszönhető ez?

– A legfőbb oka ennek az, hogy gyorsan cselekedtünk. Már a járvány elején. Másrészt a korlátozó intézkedéseknek nagy a társadalmi támogatottságuk.

– Milyen hatással vannak ezek a korlátozások az emberek életére és a gazdaságra?

– Az intézkedések hasonlóak a többi országban hozott lépésekhez: bezárták az iskolákat, a könyvtárakat, a sportcsarnokokat, a színházakat, a koncerttermeket, a templomokat, az éttermeket. Távoktatás zajlik az egész országban. Aki tud, otthon dolgozik. A nagy gyárak leállították a termelést. Nehéz megjósolni a korlátozások hosszú távú hatását. Az viszont tény, hogy a munkanélküliségi ráta folyamatosan emelkedik, meghaladta az öt százalékot.

– Az új szlovák kormány épp a járvány kezdetén, március végén lépett hivatalba. Mennyire elégedettek az emberek az eddigi tevékenységével?

– A legutóbbi felmérések szerint a választások győztese, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek, az OLaNO még mindig tartja az első helyet, 24,4 százalék a támogatottságuk, ám az előzőleg kormányon lévő szociáldemokrata Smernek 21 százalékra emelkedett a népszerűsége. Az emberek elsősorban amiatt elégedetlenek, hogy a kormányzat által javasolt intézkedések leginkább a nagy cégeket hozzák előnybe, nem a kis- és középvállalkozásokat vagy a munkavállalókat. Az elégedetlenség az olykor kaotikusnak tűnő lépésekkel is magyarázható. Húsvét előtt például utazási korlátozásokat vezettek be, a lakosoknak nem engedélyezték, hogy elhagyják a saját járásukat. Ezzel az volt a cél, hogy az ünnepek előtt ne keljenek útra. A rendőrségi ellenőrzéseknek viszont az lett az eredménye, hogy a külkerületekben élők nem tudtak bemenni a városba dolgozni. A kormányzaton belül eközben vita alakult ki a korlátozások feloldásának menetrendjéről is.

– Miért Igor Matovič pártja nyerte meg a februári választásokat?

– Először is azért, mert a szociáldemokratákat kifárasztotta a – kétéves megszakítással – 2006 óta tartó kormányzás. Népszerűségük csökkenéséhez nagy mértékben hozzájárult Ján Kuciak újságíró és menyasszonyának meggyilkolása 2018-ban. A gyilkosságot hatalmas korrupcióellenes tüntetések követték. A Smert azzal vádolták meg a tüntetők, hogy a bűncselekményért őket terheli a politikai felelősség. Az újságok rengeteg információt közöltek a politikusok, az oligarchák és a szervezett bűnözés kapcsolatáról. Igor Matovičnak sikerült elcsábítania a Smer szavazóbázisának egy részét, majd az ellenzék liberális oldalát is támadta szociális témákban. Sikeréhez hozzájárult személyisége is: ő egy politikai bohóc, aki rendkívül ügyesen adja elő elképzeléseit.

Miniszterelnöki kinevezés márciusban
Fotó: MTI/EPA/Szlovák elnöki hivatal

– Igor Matovič szociális kérdésekben valóban konzervatívnak tűnik: ellenzi az azonos nemű párok házasságát, az abortuszt, az illegális bevándorlást. Gazdasági értelemben viszont liberálisnak nevezik. Ön hogyan jellemezné?

– Leginkább politikai bohócként. Nehéz ideológiai szempontból meghatározni a pártját. Az OLaNO egy több csoportból álló tömb: gazdasági liberálisok, helyi aktivisták, liberális környezetvédők, egykori kereszténydemokraták alkotják, illetve keresztény konzervatívok, akik az abortuszellenességet képviselik a párton belül. Igor Matovič elsősorban a protestszavazókat képviselte. Az utóbbi időben valóban a gazdasági liberalizmus és a szociális konzervativizmus irányába mozdult el. Ugyanakkor a közvéleményre is nagyon odafigyel, ezért nem hinném, hogy hamar határozott ideológiája lesz.

– Az új kormány négy pártból áll: konzervatív és liberális erőkből egyaránt. Van elég közös nevező ahhoz, hogy ne vesszenek össze, és kitöltsék négy éves mandátumukat?

– Az volt a közös bennük, hogy közös volt az ellenség: a Smer. Már most érzékelhető némi feszültség a koalíción belül, elsősorban gazdasági és kulturális kérdésekben. A válsághelyzetben a kormány teszi a dolgát, de a nézeteltérések hosszú távon megingathatják a koalíciót. Az új kormányra azonban leginkább az OLaNO belső instabilitása lehet veszélyes, hiszen Igor Matovič ellenzékben sem tudta fenntartani frakciója egységét.

– Milyen viszonya lesz az új kormánynak Magyarországgal, illetve a visegrádi négyekkel?

– A szomszédos országokkal való együttműködés mindig is fontos részét képezte Szlovákia külpolitikájának, különösen a Csehországgal ápolt különleges kapcsolat. Az előző és a mostani kormány között nem látok különbséget abból a szempontból sem, hogy a visegrádi együttműködést egyikük sem tekinti az Európai Unió alternatívájának. A szlovák hozzáállás szerint a visegrádi négyeknek abban kell közreműködniük, hogy az EU-n belül, ne annak keretein kívül találjanak megoldást a problémákra.

– A V4-ek nélkül viszont nem lenne például erős bevándorlásellenes blokk az EU-n belül vagy közös harc a kettős élelmiszer-minőség ellen. Értékeli ezeket a közös erőfeszítéseket Szlovákia?

– Természetesen igen. Az új kormány a programjában is hangsúlyozza, hogy aktív tagja kíván lenni a ­V4-ek­nek. A kettős élelmiszer-minőség elutasítása és a menekültkvóták ellenzése továbbra is közös V4-érdek lesz. A jelenlegi kormánykoalíció négy pártja közül legalább három ellenezte annak idején a menekültek kötelező elosztását az EU-tagállamok között.

– Kormányprogramjában az új kabinet a kettős állampolgárság kérdésének rendezését ígéri, hiszen a Smer-kormány idején elfogadott törvény szerint elveszíti a szlovák útlevelét az, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát. Ez a jogszabály a felvidéki magyarokat is sújtotta. Mire számíthatnak a magyarok az új kormánytól?

– Valóban létezik a jogszabály módosítására vonatkozó rész a kormányprogramban, de elsősorban azoknak a szlovák állampolgároknak engedélyezné a kettős állampolgárságot, akik régóta külföldön élnek. Erre a módosításra az előző kormány is ígéretet tett, de végül nem hajtotta végre. A magyar kisebbséggel kapcsolatban emlékeztetnék arra, hogy Igor Matovič korábban blokkolta a parlamentben a szóban forgó törvény felülvizsgálatát. Emiatt kiebrudalták annak idején a Szabadság és Szolidaritás nevű párt frakciójából.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.