A vallásközi párbeszédről rendezett találkozót az Európai Néppárt

A vallásközi párbeszédről rendezett találkozót az Európai Néppárt csütörtökön, a belgiumi St. Charbel apátságban.

Forrás: MTI2019. 12. 12. 15:11
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A megbeszélésen, amelyet 22. alkalommal hívtak össze, felszólalt Miguel Ángel Ayuso Guixot vallásközi párbeszédért felelős vatikáni bíboros, Sejk Abdel Menim Fuad, az Al-Azhar nagyimámjának vallásközi megbízottja, Manuel Barríos Prieto, az európai katolikus püspökkari szervezet főtitkára, valamint számos politikai és vallási vezető Európából és az arab világból.

A konferencia témája az emberi testvériségről szóló békenyilatkozata volt, amelyet Ferenc pápa és Ahmád et-Tajjeb nagyimám februárban írt alá.

A néppárt vallásközi párbeszéd munkacsoportjának magyar társelnöke az MTI-nek történelmi jelentőségűnek nevezte a dokumentumot.

Míg a vallásközi párbeszéd támogatása több mint két évtizede az Európai Néppárt identitásának szerves része, a témát egyetlen más politikai erő sem képviseli Európában. Az Európai Néppárt párbeszéd-konferenciái jó lehetőséget kínálnak az európai döntéshozóknak, vallási vezetőknek és szakértőknek hogy meghallgassák egymást és tapasztalataikat megosszák egymással. Az európai és a globális politikában számos probléma létezik, amelyeket csak széles körű együttműködés útján lehet megoldani – mondta Hölvényi György.

„A két vallási vezető közös felhívását a világ iránti felelőssége motiválta. A tömeges migrációval és terrorizmussal, vallásháborúkkal sújtott globális helyzetben ez a két vezető a békéről és a testvériségről üzent a világnak. Az uniós intézmények szekuláris világában nagyon fontos az, hogy a politikai döntéshozók tisztában legyenek az egyház szerepével, és felismerjék a vallások béketeremtő erejét” – közölte a Fidesz képviselője.

Tóth Edina, a Fidesz európai parlamenti képviselője és az Arab-félsziget delegáció tagja szerint a nyilatkozat nemcsak hitbéli és vallási alaptételeket fogalmaz meg, hanem olyan alapvető értékeket erősít meg, mint a család szentségének, a nők és gyerekek jogainak védelme.

„A vallásközi konferencia kardinális jelentőségű a vallások közötti párbeszéd előmozdítása érdekében” – tette hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.