A veszteségek ellenére Biden bízik a győzelemben

A Demokrata Párt elnökjelöltje szerint meg kell várni a választások végeredményét.

Magyar Nemzet
2020. 11. 04. 7:08
BIDEN, Joe
Philadelphia, 2020. november 3. Joe Biden, a Demokrata Párt elnökjelöltje integet, miközben megérkezik egy philadelphiai étterembe az amerikai elnök-, valamint képviselõházi és részleges szenátusi választások napján, 2020. november 3-án. MTI/AP/Carolyn Kaster Fotó: Carolyn Kaster
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Nem én vagy Donald Trump döntjük el, hogy ki nyeri meg a választást, hanem az amerikai emberek

– mondta hívei előtt Joe Biden, a Demokrata Párt elnökjelöltje a Delaware állambeli Wilmingtonban. Noha az előrejelzések szerint az elnökválasztás végkimenetele szempontjából kulcsfontosságú billegő államok közül csupán kettőt nyert meg a 77 éves politikus, Biden igyekezett optimizmust sugallni rövid beszédében. Hangsúlyozta, hogy sikerült elnyernie a nyugati Arizonát, amely négy évvel ezelőtt Donald Trump mellett tette le a voksát.

Joe Biden úgy vélte, a még versenyben lévő csatatérállamok közül megnyerheti Georgiát, Michigant, Wisconsint és Pennsylvániát is. Utóbbi állam húsz elektori szavazatot biztosítana neki. – Jó úton vagyunk az elnökség elnyerése felé – közölte a kampánytól láthatóan elfáradt Biden. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány miatt a választás utáni napokban még eltarthat a szavazatszámlálás néhány államban, ezért türelmesnek kell lenni, meg kell várni a végeredményt.

A Magyar Nemzet is megírta korábban, hogy a járvány miatt több tízmillióan levélben, nem személyesen adják le szavazatukat az idei választáson, ami miatt elhúzódó alkotmányos válságra is figyelmeztettek a szakértők.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.