A vietnami kormányfő vizsgálatot rendelt el a bolgár kamion ügyében

A vietnami kormányfő vizsgálatot rendelt hazája eltűnt állampolgárainak ügyében, akikről feltételezik, hogy megfulladtak a Délkelet-Angliában hét közepén talált kamion pótkocsijában – közölte a helyi sajtó szombaton.

Forrás: MTI2019. 10. 27. 15:01
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nguyen Xuan Phuc szerint ki kell vizsgálni és kideríteni a törvénytelenül külföldre szállított vietnami állampolgárok ügyeit, és szigorúan kell kezelni az ilyen eseteket – derült ki a kormányfői közleményből, amelyet a VNExpress napilap idézett.

Phuc egyben felszólította a londoni vietnami nagykövetséget, hogy működjön együtt a brit rendőrséggel és nyújtson segítséget az áldozatok azonosításához.

A vietnami diplomáciai képviselet egyben forródrótot létesített azoknak a vietnamiaknak, akik segítségért fordulnak az ilyen ügyekben hozzájuk – derült ki a kormány hivatalos lapjából.

Számos vietnami család aggódik eltűnt gyermekeik sorsával kapcsolatban. Helyi lapjelentések szerint október 23-a óta legalább 13 család számolt be eltűnt gyermekéről.

A brit rendőrség 39 holttestre bukkant egy pótkocsiban Essexben a múlt héten. A rendőrség eleinte úgy vélte, az áldozatok kínai állampolgárok. Most úgy tűnik, hogy az áldozatok többsége vietnami.

Október 25-én egy jogvédő sms-üzenetekről számolt be, amelyekben a 26 éves Pham Thi Tra My édesanyjának azt írta, hogy haldoklik, mert nem kap levegőt.

Az Ecpat nevű jótékonysági szervezet adatai szerint évente több száz vietnami állampolgárt csempésznek be Nagy-Britanniába.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.