Afrikában a kétszeresére nőhet a malária okozta halálesetek száma

Afrikában az idén a kétszeresére nőhet, és elérheti a 769 ezres számot a maláriában elhunytak száma – figyelmeztetett csütörtök tájékoztatójában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) területileg illetékes igazgatója, hozzátéve: a nagyarányú növekedés oka, hogy a malária felszámolására irányuló erőfeszítéseket félbeszakította a koronavírus terjedése a kontinensen.

Forrás: MTI2020. 04. 23. 21:44
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Matshidiso Moeti, a WHO afrikai igazgatója Nairobiban arra kért minden országot, hogy továbbra is fordítson figyelmet a malária megelőzésére. Mint emlékeztetett, 2018-ban Afrikában 218 millió maláriás megbetegedést észleltek, és 360 ezren meg is haltak. A világ összes maláriás esetének több mint 90 százaléka afrikai. Moeti összehasonlításul közölte, hogy a földrészen eddig 25 ezer esetben mutatták ki a koronavírust, és 1200-an haltak meg. A 769 ezres maláriás halálesetet a legrosszabb forgatókönyvként említette.

Az igazgató Benint, a Kongói Demokratikus Köztársaságot, Sierra Leonét és Csádot jelölte meg példaként a malária ellen küzdő országok számára.

Közben a malária elleni gyógyszerek koronavírusra való alkalmazásával kapcsolatban az Európai Unió gyógyszerfelügyelete arra figyelmeztetett csütörtökön, hogy súlyos mellékhatásokkal járhat a malária ellen kifejlesztett gyógyszerek alkalmazása a koronavírus-fertőzés ellen. Erre kísérletek folynak egyebek között a klorokinnal és a hidroxi-klorokinnal, amelyek azonban szívritmuszavarokat okozhatnak, különösen akkor, ha más gyógyszerekkel együtt alkalmazzák őket. Károsíthatják a májat és a vesét is.

A klinikai adatokból nagyon kevés van, és azokból sem lehet megalapozott következtetést levonni. Ezeknek a gyógyszereknek a jótékony hatása még nincs bebizonyítva a SARS-Cov-2 koronavírussal szemben – hívta fel a figyelmet jelentésében a felügyelet (EMA).

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.