Alacsony a részvétel az észak-macedóniai elnökválasztáson

Egyelőre eseménytelenül zajlik az észak-macedóniai elnökválasztás, a választási bizottság adatai szerint délelőtt alacsony volt a részvételi arány.

Forrás: MTI2019. 04. 21. 18:05
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A választási bizottság közlése szerint 13 óráig a szavazásra jogosultak 20,45 százaléka járult az urnák elé, ami alacsony részvételi aránynak számít.

Az 1,8 millió szavazásra jogosult állampolgár 19 óráig adhatja le voksát. Az első, nem hivatalos előzetes eredmények 22 óra után várhatóak.

Gjorge Ivanov államfő mandátuma május 12-én lejár, posztjára pedig három pályázó is van. A kormányzó Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) Sztevo Pendarovszkit, a NATO-csatlakozás főtárgyalóját, a legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali a Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) Gordana Sziljanovszka-Davkova egyetemi tanárt, az ország névváltoztatásának egyik leghangosabb ellenzőjét, míg a Besa nevű ellenzéki albán kisebbségi párt a független Blerim Rekát indította az elnökválasztási versenyben.

Az előzetes közvélemény-kutatások arra utalnak, hogy az első fordulóban egyik jelöltnek sem sikerül majd megszereznie a szavazatok több mint felét, ezért két hét múlva, május 5-én második fordulót tartanak, amelyen már csak a legtöbb szavazatot összegyűjtő két jelölt indul.

Macedónia és Görögország között tavaly nyáron jött létre megállapodás Macedónia nevének megváltoztatásáról, és ezzel lezárult a 27 évig tartó névvita a két ország között. A névváltoztatásról szóló alkotmánymódosítás február 12-én lépett életbe, így azóta a délszláv országot Észak-Macedóniának hívják.

Ilyen név alatt ez az első választás az országban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.