Albániában tüntetők próbáltak meg behatolni a parlamentbe

Ellenzéki tüntetők próbáltak meg csütörtökön behatolni az albán parlament épületébe, a rendőrök útjukat állták, aminek következtében összecsapások törtek ki. A tiltakozók a kormány lemondását és korai választások kiírását követelik.

Forrás: MTI2019. 03. 28. 18:27
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legnagyobb albán ellenzéki erőnek számító, jobbközép Demokrata Párt (PD) vezette, néhány ezer fős tüntetés résztvevői közül egyesek füstbombákat hajigáltak, és többször összecsaptak a rendőrökkel, miközben megpróbálták áttörni a kordont az éppen heti ülését tartó parlament körül. A rendőrség az előző tiltakozásokkal szemben ezúttal tartózkodott a könnygáz bevetésétől.

A Tanjug szerb hírügynökség értesülései szerint több rendőr is megsérült.

A szerb hírügynökség szerint a tüntetők a parlamenttől a belügyminisztérium épületéhez vonultak, hogy követeljék az előző tüntetéseken őrizetbe vett emberek szabadon bocsátását. Egyes tiltakozók fekete spray-vel fújták le az épületet.

A tüntetés során beszédet mondtak ellenzéki vezetők és mások.

„Legfőbb feladatunk a bűnözői kormány megdöntése” – jelentette ki beszédében Lulzim Basha, a PD vezetője, aki „balkáni Madurónak” – utalva Nicolás Maduro venezuelai szocialista elnökre – nevezte Edi Rama kormányfőt és „tolvajbandának” az általa vezetett Szocialista Pártot (PS), sürgetve Rama bíróság elé állítását.

Az ellenzék korrupcióval vádolja Ramát és a PS-t, amely állításuk szerint kapcsolatban áll a szervezett bűnözéssel. A PD parlamenti csoportjának tagjai február közepén bejelentették lemondásukat képviselői mandátumukról annak érdekében, hogy megpróbáljanak nyomást gyakorolni a kormányra az ellenzéki célok elérése érdekében. Ellenzéki tüntetők az eset óta többször is megpróbáltak betörni kormányzati épületekbe, a rendőrség azonban könnygázzal és vízágyúval oszlatta szét a tömeget.

A csütörtöki a hetedik ellenzéki vezetésű tüntetés volt az elmúlt hat hétben, és az ellenzék állítása szerint tüntetni fog minden egyes alkalommal, ahányszor a parlament heti ülést hív össze.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.