Angela Merkel kancellári munkája után visszavonul

Angela Merkel német kancellár csütörtökön ismét megerősítette, hogy kormányfői megbízatásának lejárta után nem vállal újabb tisztséget, hanem visszavonul a politikából.

Forrás: MTI2019. 05. 16. 15:46
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kancellár Berlinben Mark Rutte holland miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után, sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva kijelentette, hogy nem vállal európai uniós tisztséget a német szövetségi kormány vezetőjeként folytatott munkája után.

Mint mondta, továbbra is érvényes az a döntése, hogy a 2021-ig tartó törvényhozási ciklus után visszavonul, és nem áll rendelkezésre semmilyen politikai tisztségre, „függetlenül attól, hogy hol, így Európában sem”.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusát egy csütörtöki lapinterjúval kapcsolatban kérdezték, amelyben elmondta, hogy ő is aggódik Európáért, és ez az aggodalom tovább erősíti benne a felelősségérzetet, amely arra készteti, hogy másokkal együttműködve Európa sorsával törődjön.

A Süddeutsche Zeitung című lapban közölt interjú nyomán több német hírportál jelentette, hogy találgatások kezdődtek Angela Merkel politikai pályafutásának esetleges folytatásáról, egy brüsszeli tisztség elvállalásának lehetőségéről.

Angela Merkel a tájékoztatón a jobboldali populista Fórum a Demokráciáért (FvD) márciusi hollandiai tartományi választási sikerére vonatkozó kérdésre válaszolva hozzátette: éppen ezért mondta a Süddeutsche Zeitungnak, hogy az eddiginél is erőteljesebben kell „védeni és tisztelni az európai projektet”, mert a populizmus valamennyi országban kihívás, és mindenkit „intenzíven foglalkoztat”.

Kiemelte, hogy az EU országai a klímaváltozástól a migráción át a gazdasági versenyképességig csupa „globális problémával” szembesülnek. Ezeket „egyikünk sem tudja egyedül megoldani, mindenkinek szüksége van a többiekre”.

„Ez vezérel engem, és ennek jegyében elszántan harcolok az elképzeléseimnek megfelelő Európáért” – fejtette ki Angela Merkel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.