Anthony Burgess Gépnarancsának eddig ismeretlen folytatása került elő

Anthony Burgess Gépnarancs című regényének eddig ismeretlen folytatása került elő az angol író hagyatékából.

Forrás: MTI2019. 04. 25. 22:42
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az A Clockwork Condition (Gépnarancs-betegség) című 200 oldalas kézirat Burgess 1962-ben írt regényének témáit viszi tovább, valamint a szerző gondolatait gyűjti össze az emberiség állapotáról – olvasható a BBC hírportálján. A kéziratban Burgess a regényből készült 1971-es Stanley Kubrick-film, a Mechanikus narancs körül kialakult vitára is kitér.

A Gépnarancs egy „ultraerőszakos” bűncselekményeket elkövető tizenévesről szól, akit elítélnek, majd az állam egy különös gyógymóddal megpróbálja kigyógyítani. A film nagy közönségsiker volt az Egyesült Államokban, Oscar-díjra is jelölték. Nagy-Britanniában azonban 16 héttel a bemutató után maga a rendező kérte, hogy vegyék le a mozik műsoráról, mert bűncselekményekkel hozták kapcsolatba és rengeteg negatív kritikát kapott. Csak 1999-ben, Kubrick halála után vetítették újra.

A Clockwork Condition kéziratát Burgess iratai között találták meg, amelyek az író braccianói házában, Olaszországban voltak, amíg az író halála után az épületet el nem adták. A hagyaték ezután Manchesterbe került, ahol a Nemzetközi Anthony Burgess Alapítvány feldolgozza.

Az író „az emberiség jelenlegi állapotáról alkotott nagy filozófiai számadásként” jellemezte a kéziratot, amelyben a technológia, mindenek előtt a média, a film és a televízió emberiségre gyakorolt hatása miatti aggodalmait írta le.

Megmagyarázta a Gépnarancs szokatlan címét is.

„1945-ben, hazatérve a háborúból egy kocsmában hallottam, amint egy nyolcvanéves londoni azt mondja: ez olyan bizarr, mint egy gépnarancs. Majdnem húsz éven át szerettem volna valaminek ezt a címet adni” – írta.

Andrew Biswell, a Manchesteri Egyetem irodalomprofesszora, az alapítvány elnöke elmondta, hogy Gépnarancs eddig kiadatlan folytatása új fényt vet az íróra, a filmrendezőre és a közismert regényre.

„Burgess leghíresebb művét új kontextusba helyezi az A Clockwork Condition, többet tudunk meg belőle az író bűnről, bűnhődésről és a vizuális kultúra lehetséges káros hatásairól alkotott nézeteiről” – tette hozzá.

A professzor szerint a szerző akkor hagyta félbe a kéziratot, amikor rájött arra, hogy „regényíró és nem filozófus”.

Ezután 1974-ben kiadott egy rövid, hasonló témájú önéletrajzi regényt, A narancsműves testamentumát.

Pénteken a londoni Design Museumbam Stanley Kubrick-kiállítás nyílik, amelyben a Mechanikus naranccsal kapcsolatos tárgyak is láthatók lesznek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.