Ártott a válság a bukaresti jobboldalnak

Magyar Nemzet
2020. 03. 03. 13:18
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Először csökkent a Klaus Johannis államfőt támogató, tavaly novemberben kormányra került jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatottsága az utóbbi egy évben – derül ki az IMAS közvélemény-kutató intézet friss felméréséből. Az őszi kormányváltás és Klaus Johannis államfő novemberi újraválasztása óta látványosan megerősödött PNL most az érvényes voksok 40,7 százalékát szerezné meg. Ez csaknem hét százalékpontos visszaesés az egy hónappal korábbi méréshez képest, amikor úgy tűnt: a PNL-nek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatása is elegendő lenne a kormánytöbbséghez, ha most rendeznének parlamenti választást. Ezzel szemben öt százalékponttal, 25,8 százalékra emelkedett az immár ellenzéki Szociáldemokrata Párt támogatottsága.

A választói preferenciák balratolódása egybeesett a kormányválsággal, amelyet éppen a PNL provokált ki annak érdekében, hogy az év végén esedékes választások előrehozásával mielőbb mandátumokra váltsa rekordmagas népszerűségét – írja az MTI. A mostani felmérés adatsorát február 11. és 28. között vették fel, abban az időszakban, amikor az alkotmánybíróság kimondta: Klaus Johannis államfő nem adhatott volna a parlament által frissen megbuktatott Ludovic Orbannak újabb kormányalakítási megbízást csak azért, hogy jogalapot teremtsen magának a parlament feloszlatásához.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.