Átalakította kormányát a cseh miniszterelnök

Három új minisztere és két új miniszterelnök-helyettese van keddtől az Andrej Babis vezette cseh koalíciós kormánynak.

Forrás: MTI2019. 04. 30. 15:21
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Távozott a cseh kormányból Dan Tok közlekedési, Marta Nováková ipari és kereskedelmi, valamint Jan Knezínek igazságügyi miniszter. Tok és Knezínek közölte, hogy saját kérésére távozik hivatalából, míg Nováková leváltását Babis kezdeményezte. Az új közlekedési miniszter Vladimír Kremlík, az új ipari és kereskedelmi miniszter Karel Havlícek, míg az új igazságügyi miniszter Marie Benesová lett. Mindhárom minisztérium élén a Babis vezette ANO mozgalom által jelölt politikus áll.

Milos Zeman köztársasági elnök a miniszterek lemondását elfogadta, és már ki is nevezte az új tárcavezetőket.

Szintén kedden távozott kormányfő-helyettesi posztjáról Richard Brabec, de megőrizte környezetvédelmi miniszteri tisztségét. Jan Hamácek első kormányfő-helyettes, belügyminiszter mellé két új kormányfő-helyettes került: Alena Schillerová pénzügyminiszter, valamint Karel Havlícek, az új ipari és kereskedelmi miniszter.

Prágai elemzők szerint a kormányfő-helyettesi poszt megerősítése azt jelzi, hogy Babis a jövőben nagyobb figyelmet akar szentelni a cseh gazdaságnak. Erre állítólag azért van szükség, mert az utóbbi időben lassul a cseh gazdasági növekedés, s nem kizárt, hogy a közeljövőben újabb gazdasági válságra is lehet számítani.

A cseh ellenzéket azonban elsősorban az igazságügyi tárca élén lezajlott váratlan személycsere érdekli. A sajtóban olyan eszmefuttatások láttak napvilágra, miszerint ennek legfőbb célja, hogy nyomást gyakoroljanak Pavel Zeman főállamügyészre, akinek döntenie kell a kormányfő elleni esetleges vádemelésről a Gólyafészek-ügyben.

A Gólyafészek-ügyben az uniós támogatással való visszaéléssel gyanúsítják Andrej Babist. A rendőrség két hete azzal zárta vizsgálatait, hogy csalás történt az uniós támogatásokkal, s javasolta az érintettek, köztük a miniszterelnök és családtagjai, elleni vádemelést. Ez a lépés Pavel Zeman főállamügyész jogkörébe tartozik.

Hétfő este Prágában és több cseh nagyvárosban ezrek tüntettek Andrej Babis kormányfő és Marie Benesová új igazságügyi miniszter ellen, aki az ellenzék szerint nyomást gyakorolhat a főállamügyészre.

Jan Hamácek belügyminiszter, a kormánykoalíciós Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke korábban kijelentette: amennyiben szóba kerül Pavel Zeman távozása, pártja elhagyja a kormánykoalíciót. Andrej Babis kormányfő a Mladá Fronta Dnes című lapnak azt mondta: akkor sem mond le, ha hivatalosan vádat emelnek ellene. A Gólyafészek-ügyet ismételten „politikai megrendelésre” készült akciónak minősítette.

A minisztercserékkel kapcsolatban az ellenzéki kereszténydemokrata néppárt (KDU-CSL) a múlt héten új bizalmi szavazást kért a képviselőházban a kormány ellen, de a koalíciós többség ezt a napirendi pontot elutasította.

A cseh kormányban az utóbbi napokban nagyon megingott Antonín Stanek szociáldemokrata kulturális miniszter bársonyszéke is. Stanek éles bírálatok tárgya, mert menesztette a prágai Nemzeti Galéria és az olmützi regionális muzeum igazgatóit. A prágai sajtó azt írja, hogy Jirí Fajtot, a Nemzeti Galéria igazgatóját elsősorban az államfő nyomására menesztették tisztségéből. Milos Zeman több alkalommal is élesen bírálta Fajtot és nem volt hajlandó kinevezni őt professzorrá. A cseh kulturális élet számos neves képviselője aláírásgyűjtést indított Jirí Fajt támogatása érdekében, s követeli a szakminiszter lemondását. A téma a CSSD vezetését is megosztotta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.