Átírták a Wikipédiát is, hogy Soros György ne bukjon le

A Nyílt Társadalom Alapítvány rendszeresen szervez előadásokat a rendőrség leépítésének témájában.

Forrás: Tűzfalcsoport2020. 06. 09. 9:48
null
Washington, 2020. június 8. Tiltakozó "A fekete életek számítanak" feliratú táblát tart a George Floyd halálát okozó rendõri túlkapás miatt és a rasszizmus ellen tartott tüntetésen a törvényhozás washingtoni épülete, a Capitolium elõtt 2020. június 7-én. MTI/EPA/Sarah Silbiger Fotó: Sarah Silbiger
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2020-as év első fele kezd úgy festeni, mintha egy nagyon hosszú katasztrófafilm lenne: nem volt elég egy világjárvány és az azt követő gazdasági válság, még a tetejébe – kis túlzással állítható, hogy – egész Amerika lángokban áll és az anarchia felé csúszik. Na de kinek áll érdekében, hogy az utcákat ellepje az erőszak és a rend ne álljon vissza?

A békésnek induló, ám erőszakba torkolló tüntetéshullámot egy fekete férfi halála váltotta ki, aki rendőri intézkedés közben vesztette életét. A tiltakozásoknak két fő szervezője van, két radikális szervezet: a Black Lives Matter és az Antifa.

Sokan felhozták már, még Trump elnök is, hogy – legalább részben – Soros áll a tüntetések hátterében, hiszen mint azt később cikkünkben bemutatjuk, ő pénzeli a két említett szervezetet. Természetesen a liberális média defenzívába kapcsolt és tagadja, hogy a milliárdos spekulánsnak bármi köze lenne a lázongáshoz. Sőt, a Nyílt Társadalom Alapítvány is kiadott egy közleményt, amelyben elutasítják az erőszakot, kifejezik büszkeségüket azért, hogy ezeket a szervezeteket támogatják és végül visszautasítják azt a széles körben terjedő feltételezést, hogy ők pénzelnék a tüntetőket. Érdekes azonban, hogy míg 2020. május 31-én még a Wikipédián a Soros által finanszírozott szervezetekről szóló szócikkben még szerepelt a Black Lives Matter, másnapra, 2020. június 1-jére már levették a felsorolásból. Ugyanazon a napon, amikor kijött a tagadó közlemény…

A Black Lives Matter feketék jogaiért küzdő civil mozgalomként jött létre 2013-ban. Azóta számtalan alkalommal érte kritika a szervezetet, hogy szélsőbaloldali ideológiát képvisel, alájátszik a feketék és fehérek közti feszültségkeltésnek és hagyja, hogy a nevében tüntetők erőszakoskodjanak. A helyzeten nem javít az alapítók hozzáállása sem, hiszen már korábban is egy áldozat családja kérte, állítsák le a tüntetéseket, mert már nemcsak egy igazságtalanság elleni fellépésről van szó, hanem a társadalomnak ártanak vele, megosztóak és rasszisták. Alicia Garza, az egyik alapító szerint azonban a feketék nem lehetnek rasszisták, mert a rasszizmus egy társadalmi rendszer, nem csupán a másik emberrel szemben a bőrszíne alapján gyakorolt diszkrimináció.

A mostani erőszak kiváltója az úgynevezett Ferguson-hatás, ez volt az első város, ahol nagyobb tüntetést szervezett a Black Lives Matter 2014-ben, Michael Brown halálát követően. Azóta a rendőrellenes hangulat növekedett, az FBI szerint a rendőrgyilkosságok száma is nőtt és 28 százalékban a rendőrök elleni felfokozott gyűlölet hajtja őket. A szövetségiek jelentése szerint Baton Rouge-ban és Dallasban a rendőrök elleni támadások elkövetőit szintén a Black Lives Matter inspirálta.

Honnan van pénze a szervezetnek? Nos, hiába tagadja Soros, hogy ő támogatná a tüntetőket, ugyanis az internet nem felejt, és feketén-fehéren le van írva, hogy nekik is utalt bőven: van mit a tejbe aprítaniuk. A The Washington Times írta meg még 2016-ban, hogy legalább 33 millió dollárt kaptak Soros Györgytől. Már önmagában az is a gyanú árnyékát veti Sorosra, hogy a 2015-ben Baltimore-ban Freddie Gray rendőrségi őrizetben bekövetkezett halála miatti tüntetéseket követő napokban a Nyílt Társadalom Alapítvány memóban örvendezett amiatt, hogy „a jelenlegi események egyedülálló lehetőséget nyújtanak arra, hogy felgyorsítsuk a helyi végrehajtó szervek által generált és fenntartott strukturális egyenlőtlenséget, egyúttal bevonjuk a reform alakításába és monitorozásába azokat a lakosokat, akiket Baltimore-ban a történelem során jogaiktól megfosztottak”. Egy ezt követő jelentésben pedig arról is beszámoltak, hogy a fekete aktivisták befolyásolni tudják a 2016-os amerikai elnökválasztást. Hát nem ordít ebből a kijelentésből, hogy aktívan akarja alakítani a folyamatokat? Ezért is utalt legalább 650 ezer dollárt Soros a Black Lives Matternek, miközben más, rendőrellenes szervezeteket is támogatott. Természetesen a támogatás tényét akkor is tagadták. Ezeknek a tetteknek köszönhetően a Dallasban a Black Lives Matter tüntetésen megölt rendőrök miatt egy szintén dallasi, ráadásul afroamerikai rendőr beperelte többek között Sorost is, amiért buzdított a rendőrök elleni harcra. Sőt, azzal is megvádolta a spekulánst, hogy legalább nyolcvan embernek és szervezetnek is fizetett azért, hogy tüntessenek.

Soros és a Nyílt Társadalom Alapítvány egyébként rendszeresen szervez előadásokat, ad pénzt és szólal meg a rendőrség leépítésének témájában. Nyilván nem érdekeltek abban, hogy rend és fegyelem legyen. Ha az állam nem tud ellenőrzést gyakorolni a területei és a lakossága felett, megszűnik létezni.

Az Antifasiszták – rövidebb nevükön Antifák – egy lazán, országonként szerveződő szélsőbaloldali szervezet, nincs hivatalos vezetőjük, központjuk vagy strukturált szervezetük, éppen ezért nem lehet őket erőszakos tetteikért felelősségre vonni (mármint kollektíve, természetesen az egyes egyéneket lehet). Az Antifa Trump 2016-os megválasztása óta került különösen előtérbe, aktivizálták magukat. Igazi szélsőbalosokról van szó, hiszen egymást elvtársnak hívják. Ezen felül az is bizonyos, hogy ők sem szívlelik a rendőröket, egyenesen az ellenállásra szólítják fel tagjaikat, mondván, a rendőrök mind Trump-szavazók, ezért, ha lebuktatnak egy fasiszta, fehér felsőbbrendűséget hirdető szervezetet, semmiképp se forduljanak a rendőrséghez. Tagjaiknak javasolják, hogy tanuljanak meg valamilyen harcművészetet űzni, továbbá járjanak utána, lakhelyükön milyen önvédelmi eszközöket hordhatnak maguknál és ezek mindig legyenek is náluk. Az Antifa egyik fő pénzügyi forrása az Alliance for Global Justice (Szövetség a Globális Igazságért). Az AFGJ pedig a Nyílt Társadalom Alapítványtól kap jelentős támogatásokat, mindemellett pedig a Tides Alapítványtól is, ami gyakorlatilag Soros egyik „pénzmosodája”, ezen keresztül is támogatja az általa fontosnak tartott ügyeket (Nyílt Társadalom Alapítvány utal pénzt a Tides Alapítványnak, ők pedig a támogatott szervezeteknek).

A teljes tartalom IDE kattintva érhető el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.