Átmenetileg háromfős vezetés áll az SPD élére

2019. 06. 04. 14:16
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Játszd el nekem a halál dalát!” – az ilyesfajta tegnapi sajtóvisszhangokra igyekezett azonnal rácáfolni a német szociáldemokraták (SPD) vezetése, amikor Andrea Nahles pártelnök lemondását követően bejelentette: átmenetileg egy triumvirátus áll a párt élére. A trió összetételét a nemek és az országrészek között is igyekeztek kiegyensúlyozni: két tartományi miniszterelnöknő, Manuela Schwesig és Malu Dreyer, a keleti Mecklenburg–Elő-Pomeránia, illetve a nyugati Rajna-vidék–Pfalz kormányfője mellett egy férfi politikus, a szintén nyugati Thorsten Schäfer-Gümbel hesseni SPD-vezető kapott helyet benne. A három közül egyik sem számít igazán jelentős német tartománynak; igaz, Angela Merkel CDU-s kancellár maga is egy mecklenburg-elő-pomerániai pártszervezet éléről érkezett a berlini nagypolitikába, és a tegnapi német sajtóértesülések szerint Schwesig előrelépésében szerepe van annak is, hogy az év mindhárom hátralévő tartományi választását a keleti országrészben, az egykori NDK területén tartják majd.

De éppen ezért vannak, akik már nagyot tekernének az idő kerekén. Az SPD szász-anhalti tartományi szervezete tegnap a berlini nagykoalíció felmondását, illetve azt sürgette, hogy hozzák előre, az őszi tartományi választások elé a decemberre tervezett szociál­demokrata pártkongresszust, amely döntést hozhatna a Merkel-kormányban való részvételről. Nahles vasárnapi lemondását követően mind Merkel, mind pedig a két keresztény uniópárt, a CDU és a CSU elnöke is kiállt a nagykoalíció folytatása mellett, de – mint arról tegnap lapunk is beszámolt – a sorozatos választási vereségek miatt pánikhangulat van az SPD-n belül. Tegnap a párt más befolyásos politikusai mellett Heiko Maas külügyminiszter is azt sürgette, a hogyan továbbról a párt 438 ezer tagját is szavaztassák meg.

Csalódott szociáldemokraták. Távolodó nagypárti álmok
Fotó: Reuters

– Vége kell hogy legyen a háttéralkuknak – mondta. Egyelőre bizonytalan, meddig vezetik a hármak az SPD-t. Olaf Scholz alkancellár-pénzügyminiszter és Ste­phan Weil ­alsó-szászországi miniszterelnök – egyelőre legalábbis – egy­aránt cáfolta, hogy az élre kívánna állni. Arról sincs szó, hogy visszatérne a Nahles előtti, szintén bukott pártelnök, Martin Schulz. Nahles egyébként tegnap a pártvezetés mellett a frakció éléről is távozott, sőt visszaadja Bundestag-mandátumát is, búcsút intve ezzel a szövetségi politikának.

Az SPD a májusi uniós választásokon 15,8 százalékos eredményével több mint tíz százalékpontot bukott 2014-hez képest, és ugyanaznap – 73 év után először – elveszítette Bréma tartomány irányítását. A valaha harminc-negyven százalékon álló párt támogatottsága már a tíz százalékhoz közelít, és felmérések szerint híveinek többsége szerint hátrányos a Merkel-kormányban való részvétel. Ugrásra készen állnak eközben a kormányzati részvételre és az új választásokra is a Zöldek, akik átvették a német baloldal vezető pártjának szerepét.

2017-ben 8,5 százalékot kaptak, most májusban már 20,5-öt, de legutóbb 27 százalékot is mértek nekik.

SE PROGRAM, SE KARIZMA

A német szociáldemokratáknak az a fő gondjuk, hogy se programjuk nincs, se karizmatikus vezetőjük. Nincs ma egy Willy Brandt vagy egy Helmut Schmidt – mondta lapunknak az SPD korábbi nagy kancellárjaira utalva Nógrádi György. A külpolitikai szakértő szerint a pártnak azért okoz komoly dilemmát, hogy kilépjen-e a Merkel-kormányból, mert ha megteszi, akkor minden bizonnyal új választásokat írnak ki – a Zöldek nem akarnak beállni a CDU/CSU mellé, a liberálisok pedig személy szerint Merkellel nem hajlandóak együtt dolgozni –, márpedig a mai állás szerint az SPD tovább gyengülne egy új voksoláson. De a nagykoalícióban való részvétel is láthatóan folyamatosan gyengíti, erodálja a pártot. Nógrádi emlékeztetett: az SPD az 1959-es, Bad Godesberg-i fordulata után vált kancellárképes, nagy német párttá, amely 40-45 százalékos támogatottságot is élvezett. Ekkor mondták ki: nem munkáspártot, hanem néppártot alkotnak. Most azonban már egyre inkább rétegpártról van szó a legrégebbi, több mint 150 éves német politikai erő esetében. Felmérések szerint az SPD bő másfél év alatt csak a Zöldek javára 1,3 millió választót veszített el, kétmillió korábbi támogatója pedig inkább otthon maradt most májusban. Az EP-voksoláson az első választók körében még A Párt elnevezésű viccpárt is megelőzte.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.