Átvágták a gordiuszi csomót

Tizenhárom hónappal a választások után megszavazta az ország új miniszterelnökét a parlament Bosznia-Hercegovinában. Az új kormányfő a szerb származású Zoran Tegeltija, az 58 esztendős politikus a Független Szociáldemokraták nevű párt tagja, a boszniai Szerb Köztársaság korábbi pénzügyminisztere. 

2019. 12. 06. 18:55
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Első beszédében Zoran Tegeltija megválasztott kormányfő ígéretet tett, hogy behozza az elvesztegetett időt, fő célja pedig az, hogy végrehajtsa a reformokat, amelyek Bosznia-Hercegovina és az EU közötti csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez, valamint a Nemzetközi Valutaalappal folytatott megbeszélések folytatásához szükségesek. A tervek szerint az új kabinet már az év végéig felállhat.

A több mint egy évig húzódó politikai patthelyzetet az okozta, hogy az etnikailag megosztott Bosznia-Hercegovinában három elnököt – egy szerbet, egy bosnyákot és egy horvátot – választanak, akik rotációs alapon töltik be a posztot, és a kormányfőt is ők jelölik. Eddig azonban az elnökség horvát tagja, Željko Komšić és a bosnyák Sefik Džaferović nem fogadta el a szerb Milorad Dodik javaslatát. A fő nézeteltérés a NATO-tagság kérdésében volt, amit a horvátok és bosnyákok erősen támogatnak, az Oroszországhoz közelebb álló boszniai szerbek viszont elleneznek. Így Dodik nem fogadta el, hogy elküldjék a katonai szövetségnek az éves jelentést arról, hogy miként állnak a csatlakozáshoz szükséges reformtervek. Végül kompromisszumként egy kiskaput találtak: a jelentést nem az elnökség, hanem a boszniai NATO-képviselet továbbítja.

A Balkan Insight portál beszámolója szerint a szavazás előtt Tegeltiját alaposan megizzasztották. Megkérdezték tőle, kész lenne-e letartóztattatni a pártját vezető Dodikot, amennyiben bűncselekményt követne el. De érzékenyebb témákat is nekiszegeztek, így azt, tagadná-e, hogy a boszniai szerbek népirtást követtek el az 1995-ös srebrenicai mészárlás során, illetve tervezi-e meglátogatni az emlékhelyet. Dodik korábban többször is meggyőződésének adott hangot, miszerint nem történt Srebrenicában népirtás, Tegeltija viszont még nem nyilatkozott a kérdésben. A védelmi miniszter azt is tudni akarta, hogy az új kormányfő az ország katonai semlegességére törekszik majd vagy folytatná a közeledést a NATO-hoz. Az érzékenyebb kérdések elől Tegeltija idő hiányára hivatkozva inkább kitért.

Bosznia-Hercegovinát élénken figyeli az EU is, és a döntés előtt a három elnök találkozott az Egyesült Államok, valamint több uniós tagállam nagykövetével. Az uniópárti kormányfő kinevezése azt is jelenti, hogy Észak-Macedónia és Albánia csatlakozási tárgyalásainak megakasztása nem szegte kedvét Boszniának.

Bezárják a migránstábort

A sátrakat lebontják, a helyszínt megtisztítják, az embereket átszállítják egy katonai laktanyába, így végleg bezárják a horvát határ közelében fekvő vučjaki migránstábort – jelentette be tegnap Dragan Mektić boszniai védelmi miniszter. A Bihács melletti tábort egy korábbi aknamező és egy szeméttelep között húzták fel illegálisan, és bár sem folyóvízzel, sem mosdókkal nincs ellátva, az embertelen körülmények között, a tél beköszönte ellenére is 500-600-an lakják. Az Európa Tanács emberjogi biztosa a héten látogatott a táborba, ahol sokkolónak és szégyenteljesnek nevezte a látottakat. A médiában megszólaló migránsok ugyanakkor közölték, eszük ágában sincs távozni: arra várnak, hogy átkeljenek Horvátországba, majd onnan folytassák útjukat, a laktanya viszont több száz kilométerre fekszik a határtól. Mektić azt mondta, megengedhetetlen, hogy a migránsok döntsék el, hol akarnak tábort verni, ezért ha kell, erőszakot is alkalmaznak az áttelepítéshez.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.