Ausztrál turistákat ejtettek foglyul Iránban

Őrizetbe vettek három ausztrál állampolgárt Iránban, tudatta tegnap a canberrai kormány. Nem sokkal korábban a The Times című brit lap jelentette, hogy két brit—ausztrál nőt és egyikük ausztrál barátját — egy egyetemi oktatót és két bloggert — lefogták az iszlám köztársaságban. Az utóbbiak bűne az volt, hogy engedély nélkül röptettek drónt.

Mártonffy Attila
2019. 09. 13. 14:30
null
Rosszul végződött a világ körüli utazás Forrás: Instagram
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Iránban tíz hete tartanak fogva egy brit–ausztrál állampolgárságú nőt és vőlegényét, valamint tőlük függetlenül őrizetbe vettek egy másik, ugyancsak brit–ausztrál illetőségű nőt, aki Cambridge-ben tanult és Ausztráliában tanít egy egyetemen. A The Times brit hírmagazin szerint a pár – Jolie King épülettervező és Mark Firkin építésvezető – két éve járja a világot turistaként, s Nyugat-Ausztráliából Londonba tartó útjukról közösségi oldalaikon, blogokban tudósították eddig követőiket. Mint korábban elmondták, utazásukat azért dokumentálják, hogy eloszlassák azokat az előítéleteket, amelyek az általuk felkeresett országok hírét rontják. Éppen egy Teherán melletti katonai létesítmény közelében táboroztak, amikor az iráni Forradalmi Gárda őrizetbe vette őket, amiért engedély nélkül röptettek egy fotódrónt.

A perzsa nyelvű Manoto televízió főszerkesztője szerint Kinget és Firkint Teherán egyik legszigorúbban őrzött börtönébe, az Evinbe szállították. A letartóztatásnak állítólag nincs politikai oka – idézi a helyi televízió szerdai tudósítását az amerikai Insider hírportál. Hírek szerint a párt még nem állították bíróság elé. Az egyetemi oktatónő rosszabbul járt, őt a rögtönítélő bíróság tíz év börtönre ítélte. Az, hogy milyen vádak alapján, nem derült ki, de szakértők szerint tíz év általában kémkedésért jár Iránban.

Rosszul végződött a világ körüli utazás
Fotó: Instagram

Jolie Kinget és az egyetemi oktatót egyébként a börtönnek ugyanabba a női részlegébe vitték, ahol a brit–iráni kettős állampolgárságú Nazanin Zaghari-Ratcliffe segélymunkás is raboskodik már 2016 áprilisa óta. Őt is kémkedéssel vádolják, s akkor tartóztatták le, amikor családlátogatáson volt Iránban. Többszöri kérésére sem engedélyezték, hogy találkozzon az ausztrál nagykövettel. Az irániak ugyanakkor közölték Jolie Kinggel, hogy fogolycsere keretében felajánlják egy Amerikában fogva tartott iráni anya, Negar Ghodszkani szabadon engedéséért. A nőt, aki egy adelaide-i börtönben szülte meg gyermekét, Washington kérésére Ausztráliában tartóztatták le még 2017-ben az amerikai szankciók megkerülésére vonatkozó konspiráció vádjával. Az ausztrál külügyminisztérium felhívta a lakosság figyelmét, hogy gondolják meg az iráni utazásukat, az ország bizonyos részeit pedig mindenképpen kerüljék el.

A legutóbbi incidensek során először fordult elő, hogy a brit útlevéllel rendelkező lefogottak nem iráni származásúak voltak – mutatott rá Alistair Burt volt brit külügyminiszter. Dominic Raab jelenlegi külügyminiszter szerdán bekérette az iráni nagykövetet, s aggodalmát fejezte ki a brit–iráni kettős állampolgárok letartóztatása miatt. A diplomáciai torzsalkodás hátterében az áll, hogy a brit haditengerészet júliusban Gibraltárnál feltartóztatott egy iráni tartályhajót, amely Teherán ígérete ellenére olajat szállított Szíriába.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.