Avramopulosz kettős beszéde és kettős erkölcse

A Századvég szakértők bevonásával elkészített egy demokrácia-indexet, amely transzparencia, hatékonyság és a demokratikus alapelvekhez való viszony szempontjából értékelte az Európai Bizottság tagjainak eddigi demokratikus teljesítményét. A Századvég elsőként a szocialista Frans Timmermans, a Bizottság első alelnökének eddigi munkásságát vizsgálta, majd a sorozat második részeként Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét értékelte. A sorozat harmadik részében Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs és uniós belügyekért, valamint az uniós polgárságért felelős biztosát elemezték a szakértők.

Dimitrisz Avramopulosz Fotó: MTI

Átfogó értékelés kiegészítésekkel, szakértői megállapításokkal Dimitrisz Avramopulosz görög politikus, európai migrációs, belügyi és állampolgári biztos, aki az 1980-as évek elején hazája külügyminisztériumában kezdte pályáját, majd konzuli, diplomáciai feladatokat vállalt. A kilencvenes évek közepétől 2003-ig Athén polgármestere, később turisztikai, majd egészségügyi miniszter, 2012–13-ban Görögország külügyminisztere volt (az utóbbi években korrupciós botrányok robbantak ki körülötte a görög sajtóban, például miniszterként kenőpénzt is elfogadhatott a svájci Novartis gyógyszergyártó vállalattól). Az Új Demokrácia párt jolly jokere 2014. november 1-jén foglalhatta el uniós biztosi pozícióját.

Közleményeit, beszédeit tanulmányozva megállapítható: Avramopulosz hivatali megnyilvánulásai a kommunikációs kompetencia hiányáról árulkodnak, ami valószínűleg a szükséges készségek deficitjére vezethető vissza. Avramopulosz rossz válságkommunikátor, aki nem képes meggyőzni partnereit saját következetességéről és megbízhatóságáról – egyáltalán arról, hogy ura-e az adott helyzetnek. Erre jó példa, hogy a görög biztos 2017 végén még azt nyilatkozta, hogy „a migráció megállíthatatlan”, majd alig egy évvel később már azt mondta, hogy véget ért a bevándorlási válság (nem sokkal korábban viszont csak enyhülést emlegetett).

A diglosszia (kettős beszéd) tipikus példája, hogy Avramopulosz hol a migrációs válság súlyosságát, sőt annak létezését vonja kétségbe nyilatkozataiban, hol pedig a válság miatti kihívásra hivatkozva kér szolidaritást a keleti tagállamoktól, különben az szerinte kezelhetetlenné válik – adott esetben a két megközelítést egyszerre alkalmazva.

A kettős beszédnél azonban több, amit a biztos alkalmazott: kettős erkölcsről beszélhetünk, hiszen Avramopulosz azért támadott EU-tagországokat, mert azok ragaszkodtak a dublini szabályok saját és mások általi alkalmazásához (mint például Magyarország), míg azokkal szemben megértőbbnek mutatkozott, akik nem alkalmazták helyesen a dublini rendeletben (ún. Dublin III) inkorporálódó közösségi szabályozást. Nyilatkozatai, beszédei, hivatali közleményei – egy rendkívül válságosnak bizonyult időszakban – sokkal inkább megosztották, semmint egybekovácsolni segítették az EU közösségét. Ehhez nagyban hozzájárult a legitimen megválasztott közép-európai kormányokkal kapcsolatos kommunikációja is.

Ahogy egyik szakértőnk megfogalmazta: Avramopuloszt politikai és kommunikációs képességei sem tették alkalmassá posztjára, és már sokkal korábban bebizonyosodott róla, hogy alkalmatlan krízishelyzetek kezelésére (ez már 2012–13-ban, külügyminisztersége alatt meglátszott a görög euróválság miatti uniós diplomáciai nehézségek idején).

Avramopulosz biztosi munkájával nem tudott hozzájárulni ahhoz, hogy az Unió képes legyen kialakítani a migrációs kihívásra adandó hosszú távú válaszokat. Nem sikerült tartósan megoldani a százazföldi és tengeri határok hatékony védelmét, az eleve kudarcra ítélt migránselosztási kvóta megbukott, viszont politikailag szétszakította az Uniót.

Ezt erősítette nemrégiben a „humanitárius készpénz-segítségnyújtásnak” nevezett, előre feltöltött (pre-paid) bankkártyák esete is, amiként az úgynevezett migránsvízum is, amellyel az azt kiállító tagállam területére lehetne belépni azért, hogy ott 3. oldal menedékkérelmet nyújtsanak be.

Ahogy egyik szakértőnk rávilágított, a migránskártyáknál nincs biztosítva olyan hatékony fizikai ellenőrzés, amely a kártyabirtokos személyazonosságát igazolná, és ezáltal a visszaélési lehetőséget kiszűrné. Gyakorlatilag ellenőrizetlen tömegek kapnak havonta jelentős pénzösszeget a Görögországban „kitesztelt” anonim bankkártyákon keresztül, az igénylő migráns személyazonosságát és szándékait nem lehet lenyomozni, amit az is jól bizonyít, hogy a Magyarországon elfogott és az Iszlám Állam terroristájaként azonosított Hasszán F. is kapott korábban ilyen migráns-bankkártyát. Bár az elmúlt években az Európát közvetlenül érintő bevándorlási krízis valamelyest enyhült, 2014 óta így is sok millió harmadik világbeli migráns jutott be az Unióba (2015-ben, a válság csúcsévében egymillió 820 ezer irreguláris belépést regisztráltak az EU százazföldi és tengeri külső határain).

A kontinensünket egyre ellepő, kulturálisan szinte integrálhatatlan milliós embertömegek okozta társadalmi és politikai kihívásokról (hosszú távú hatások) nem is beszélve. Emellett európai szinten nem sikerült megfelelő és őszinte politikai diskurzus keretében tisztázni az NGO-hálózatok, nem kormányzati erőforrásközpontok válságot súlyosbító potenciális szerepét, valamint az uniós fellépés továbbra sem kellően hatékony az embercsempészettel szemben, ami a későbbiekben akadályozhatja a migrációs krízishelyzetek hatékony kezelését.

Szakértőink egyetértettek abban, hogy Avramopulosz személyes hivatali kurdarca és politikai felelőssége is egyben, hogy 2014 januárjától 2018-ig összesen 44 menekültnek nyilvánított személy vagy menedékkérő játszott szerepet 32 iszlamista európai terrorcselekményben (ezek a támadások összesen 814 sérülést és 182 halálesetet eredményeztek). Európa mára biztonsági értelemben sokkal kevésbé stabil térség lett, s a közösség – politikai és kulturális tekintetben is – két blokkra szakadt. Az Unió belügyeiben is illetékes biztos felelőssége ennek kapcsán fokozottan vehető figyelembe.

A görög biztos (bár hazája is csak a ’70-es években vált demokratikus állammá) képtelen tudomásul venni a keleti tagállamok történelmi tapasztalatait, kulturális sajátosságait és az ebből következően plebejusabb demokráciaszeméletet, valamint a szuverenitás iránti különös érzékenységet, az ottani eltérő parlamentáris hagyományokat.