Az államfő elfogadta Kubatbek Boronov miniszterelnök lemondását

Szooronbaj Dzsejenbekov kirgiz elnök elfogadta pénteken Kubatbek Boronov kormányfő lemondását.

Forrás: MTI2020. 10. 09. 11:13
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elnöki hivatal közleménye szerint az államfő aláírta a rendeletet Boronov leváltásáról, a miniszterelnök távozásával együtt a kormány mandátuma is megszűnik, de az új kabinet létrejöttéig ügyvezetői minőségben irányítja az országot.

Kubatbek Boronov kedden nyújtotta lemondását, miután aznap a központi választási bizottság érvénytelenítette a vasárnapi parlament választás eredményeit. Péntek reggel az elnöki hivatal még arról tájékoztatott, hogy nem érkezett meg Boronov levele, amelyben tudatja lemondási szándékát.

Mi több, arról adott hírt a Kabar hírügynökség, hogy egyesült négy ellenzéki párt, az Ata Meken (Haza), Bir Bol (Egység), a Köztársaság és a Reform párt, és Babanovot nevezte meg közös miniszterelnök-jelöltjének.

A közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságban a múlt vasárnap választásokat tartottak, amelyeken az államfőhöz közel álló pártok kerültek be a törvényhozásba, de az eredményeket végül érvénytelenítették, miután a választáson induló 16 párt közül 11 is közölte, hogy nem ismeri el őket.

Tömeges tüntetések kezdődtek Biskekben és több vidéki nagyvárosban, a tüntetők elfoglalták a kormány székházát, az elnöki hivatalt, a parlament és a biskeki polgármesteri hivatal épületét, és kiszabadították a börtönből több elítélt politikust. Azóta kiismerhetetlen a helyzet az országban, teljes a politikai zűrzavar.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.