Az amerikai elnök aláírta a hongkongi tüntetőket támogató törvényt

Donald Trump amerikai elnök aláírta szerdán a hongkongi tüntetőket támogató törvényt annak ellenére, hogy Kína erőteljesen tiltakozott ez ellen.

Forrás: MTI2019. 11. 28. 6:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A törvény előírja, hogy az amerikai kormányzat Hongkong helyzetét rendszeresen, évenként vizsgálja felül mind pénzügyi, mind emberi jogi szempontból, és megbízza az Egyesült Államok elnökét, hogy szankciókat szabjon ki azokra, akik csorbítják az emberi jogokat a különleges közigazgatási területen.

A szenátus után a múlt héten a képviselőház is megszavazta a törvénytervezet végleges változatát, aminek hírére Kína e hét kedden bekérette az Egyesült Államok pekingi nagykövetét, Terry Branstadot a külügyminisztériumba.

Peking ezután közleményben szólította fel Washingtont, hogy „hozza helyre tévedését”, és ne avatkozzon bele Kína belügyeibe. Közölte továbbá: úgy ítéli meg, hogy a tervezet ellentétes a nemzetközi joggal.

Az „egy ország, két rendszer” elve mentén Kínán belül különleges közigazgatási státust élvező Hongkongban a hét végén tartottak helyi választásokat, amelyeken a demokráciapárti jelöltek elsöprő sikert arattak.

Hongkongban hat hónapja tart az a tüntetéshullám, amely a Peking-párti kormányzattal szembeni, általános tiltakozássá szélesedett.

Kína súlyos beavatkozásnak minősíti, hogy az amerikai elnök aláírta a hongkongi tüntetőket támogató törvényt

Kína azonnal belügyeibe való súlyos beavatkozásnak minősítette, hogy Donald Trump amerikai elnök szerdán aláírta a hongkongi tüntetőket támogató törvényt.

„Azt tanácsoljuk az Egyesült Államoknak, hogy ne cselekedjen önhatalmúlag, különben Kína határozott ellenlépéseket tesz, és minden következményt Washingtonnak kell majd viselnie.

Tudatosítanunk kell az amerikai féllel, hogy Hongkong Kínáé, ügyei csakis kínai belügyek, és semmilyen külföldi kormánynak vagy erőnek nincs joga ebbe beavatkozni” – áll a kínai külügyminisztérium nyilatkozatában hozzátéve, hogy a törvény jól mutatja az Egyesült Államok „sötét törekvéseit és egyeduralkodói hajlamát”.

Peking azzal vádolja Washingtont, hogy erőszakos bűnözőket támogat Hongkongban és aláássa az „egy ország, két rendszer” alapelvet.

A kifogásolt törvény előírja, hogy az amerikai kormányzat Hongkong helyzetét rendszeresen, évenként vizsgálja felül mind pénzügyi, mind emberi jogi szempontból, és megbízza az Egyesült Államok elnökét, hogy szankciókat szabjon ki azokra, akik csorbítják az emberi jogokat a különleges közigazgatási területen.

Az „egy ország, két rendszer” elve mentén Kínán belül különleges közigazgatási státust élvező Hongkongban a hét végén tartottak helyi választásokat, amelyeken a demokráciapárti jelöltek elsöprő sikert arattak.

Hongkongban hat hónapja tart az a tüntetéshullám, amely a Peking-párti kormányzattal szemben általános tiltakozássá szélesedett.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.