Az amerikai elnökről neveztek el települést a Golán-fennsíkon

Az izraeli kormány a Szíriától elfoglalt Golán-fennsíkon ülésezve vasárnap úgy döntött, hogy települést hoznak létre a térségben, amelyet az amerikai elnökről neveznek el.

Forrás: MTI2019. 06. 16. 21:20
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A Golán izraeli és mindig az is marad” – jelentette ki Benjámin Netanjahu ügyvezető miniszterelnök, aki „Izrael igen nagy barátjának nevezte Donald Trumpot, mert olyan döntést hozott, amilyent előtte még senki”.

A kormányfő ezzel arra utalt, hogy Trump március 25-én Izrael részeként ismerte el a Szíriától az 1967-es, „hatnapos háborúban” elfoglalt és 1981-ben annektált területet. A nemzetközi közösség a fennsík északi részének bekebelezését nem ismeri el.

Az új, mostantól hivatalosan Trump-dombnak nevezett telepet még fel kell építeni. Egyelőre négy telepes család él a kiválasztott helyen. A tervek és a költségvetés még nem készült el hozzá.

A Golán eredetileg a drúz kisebbség lakóhelye; jelenleg mintegy 23 ezren élnek az Izrael által elfoglalt részén. A háború után 25 ezer izraeli telepes költözött oda.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.