Az amerikai kongresszus meghallgatja a volt ukrajnai nagykövetét a Biden-ügyben

Forrás: MTI2019. 10. 11. 19:59
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A washingtoni kongresszus pénteken zárt ajtók mögött meghallgatja az Egyesült Államok volt ukrajnai nagykövetét, Marie Yovanovitch-ot a Donald Trump amerikai elnök elleni alkotmányos vádeljáráshoz (impeachment) szükséges előzetes vizsgálatok keretében – írta az AP amerikai hírügynökség.

Yovanovitch egy volt diplomatának azt mondta: azért távolították el tisztségéből, mert ragaszkodott ahhoz, hogy hivatalos csatornákon keresztül továbbítsák ukrajnai tisztségviselőknek Trump ügyvédje, Rudy Giuliani kérését Joe Biden volt amerikai alelnök, a Demokrata Párt jelenleg legnépszerűbb elnökjelölt-aspiránsa és fia állítólagos korrupciós ügyeinek kivizsgálására. A nagykövetet májusban hívták vissza Kijevből.

Washingtonban a demokrata többségű képviselőház több bizottsága folytat vizsgálatot Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök júliusi telefonbeszélgetése miatt, amelyről egy névtelen kiszivárogtató – sajtóinformációk szerint a hírszerzés egyik munkatársa – tett bejelentést. Trump a telefonbeszélgetésben nyomatékosan azt kérte az ukrán politikustól, hogy segítsen feltárni Joe Biden és fia korábbi jövedelmező ukrajnai üzleteit. Az amerikai demokraták ezt úgy értelmezték, hogy Trump idegen hatalmat „kért fel” beavatkozásra saját politikai ambíciói, 2020-as újraválasztása érdekében, és erre hivatkozva megindították az alkotmányos felelősségre vonáshoz szükséges vizsgálatokat.

Demokrata képviselők számítanak a volt nagykövet megjelenésére a meghallgatáson, annak ellenére, hogy a Fehér Ház álláspontja szerint kormányzati tisztségviselők nem működnek együtt a vizsgálattal.

Nem tudni, hogy mi volt Trump kifogása Yovanovitch-csal szemben, de az idézett egykori diplomata azt mondta: a nagykövetet azután távolították el hivatalából, hogy erősködött: a hivatalos, régóta fennálló eljárásrend szerinti csatornákon keresztül kérjék az ukrajnai tisztségviselők együttműködését Bidenék ügyében.

A névtelenül nyilatkozó forrás szerint Yovanovitch nem volt hajlandó a hivatalos csatornákat megkerülve, személyes, informális úton segítséget kérni, és rámutatott: az amerikai kormány rendelkezik a megfelelő eszközökkel ahhoz, hogy egy nyomozásban egy külföldi kormány együttműködését kérje. A washingtoni külügyminisztérium hagyományosan kölcsönös jogi segítségnyújtási szerződések keretében kéri ki külföldi tisztségviselőktől a nyomozáshoz szükséges bizonyítékokat és információkat.

Csütörtökön tíz demokrata szenátor levélben követelte Mike Pompeo amerikai külügyminisztertől, hogy adjon magyarázatot Yovanovitch idő előtti eltávolítására.

A nagykövet „korai visszahívása kérdéseket vet fel arról, hogy a minisztérium vezetése az amerikai külpolitika fölé helyezte-e az elnök személyes érdekeit” – írták.

Yovanovitch esetére külön is ráirányítja a figyelmet, hogy csütörtökön elfogták Giuliani két üzlettársát, akiket választási törvénysértéssel vádolnak. A két floridai üzletember, az ukrajnai születésű Lev Parnas és a fehérorosz származású Igor Fruman állítólag a nagykövet eltávolításához kért segítséget egy kongresszusi képviselőtől. A férfiak azt állították, hogy ukrajnai kormányzati tisztségviselők Yovanovitch leváltását akarják.

Yovanovitch korábban az Egyesült Államok kirgizisztáni és örményországi nagykövetségét vezette. Kollégái nagy szakértelemmel bíró, óvatos, pedáns emberkét jellemezték őt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.