Az áramkimaradás miatt munkaszüneti nap lett a csütörtök Venezuelában

A harmadik napja tartó, az ország jelentős területén kialakult súlyos áramkimaradás miatt a hatóságok Venezuelában munkaszüneti nappá nyilvánították március 28-át, csütörtököt.

Forrás: MTI2019. 03. 28. 8:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A döntést Jorge Rodríguez tájékoztatási miniszter ismertette szerdán. A politikus hétfőn is arról számolt be, hogy az ország több területén áramszünet volt, amit a Venezuela legnagyobb vízi erőműve elleni szabotázsakció okozott.

Az ország déli részén lévő gát energiatermelésében akkor is súlyos problémák jelentkeztek, amit azonban azóta sem sikerült teljesen megszüntetni. Mint a hatóságok közölték, azon munkálkodnak, hogy a létesítmény ismét csatlakozzon a nemzeti hálózathoz és eljuttassa az áramot az ország minden részébe.

A tájékoztatás szerint Nicolás Maduro államfő áll azoknak az erőfeszítéseknek az élén, hogy a nemzeti áramszolgáltató, a hadsereg és a kormány együtt helyreállítsák az áramszolgáltatást. Keddre már az ország elektromos hálózatának 85 százalékát sikerült helyrehozni. A létesítményekben és a berendezésekben keletkezett károk miatt azonban hálózat meggyengült – derült ki a hivatalos közleményből.

Az önmagát Venezuela ideiglenes elnökének kikiáltó Juan Guaidó ellenzéki vezető szerint az ország 17 államában voltak gondok a villamos energiaellátásban.

Venezuela eddigi legsúlyosabb áramkimaradása március 7-én volt, amikor szinte az egész ország sötétségbe borult, és ez öt napig tartott. Ebben az időben részlegesen bezártak az iskolák és az állami intézmények.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.