Az azeri államfő pártja szerezte meg a szavazatok többségét a választáson

Többséget szerzett a bakui parlamentben a vasárnap tartott előrehozott választáson Ilham Aliyev azeri államfő pártja.

Forrás: MTI2020. 02. 10. 7:30
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mazahir Panahov, a központi választási bizottság elnöke közölte hétfőre virradóra tartott sajtótájékoztatóján, hogy a voksok 87 százalékának összeszámlálása alapján az Aliyev vezette Új Azerbajdzsán Párt 65 helyet szerzett a 125 tagú törvényhozásban.

A legutóbbi, 2015 novemberében tartott parlamenti választáson is Aliyev pártja győzött, 69 helyett szerzett az egykamarás parlamentben.

Ilham Aliyev 17 éve, 2003 óta van hatalmon, és azóta egyetlen választást sem ismertek el demokratikusnak a nemzetközi megfigyelők.

Aliyev decemberben írta ki a parlamenti választást február 9-re, az előírtnál kilenc hónappal korábbra. Pártjának illetékesei szerint azért tette ezt, hogy támogatást kapjon reformpolitikájához, és az általa kezdeményezett személycserékhez.

Aliyev októberben menesztette kabinetfőnökét, és Ali Asadovot nevezte ki miniszterelnöknek, kifogásolva a gazdasági reformok lassúságát, valamint beharangozta, hogy megszabadul a nyugdíjkorhatárt betöltő miniszterektől. Elemzők szerint feltehetően az a szándék vezérelte, hogy megszabaduljon apja, Heydar Aliyev néhai államfő embereitől. Ilham Aliyev amolyan „önkényuralmi modernizációt” hajt végre, a választással le akarja cserélni a veterán törvényhozókat fiatalabb, Nyugaton tanult, hozzáértő technokratákra.

A kaukázusi köztársaságban magas a munkanélküliség, a lakosság pedig vajmi keveset élvez a gazdag Kaszpi-tengeri olaj- és gázkincs adta javakból.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.